Musorujsag
Élő Eredmények
 

Szoboszlai gólt lőtt, mindhárom magyar csapata nyert a BL-ben

Szoboszlai gólt lőtt, mindhárom magyar csapata nyert a BL-ben

m4rsport.hu
Szoboszlai Dominik, a legfiatalabb magyar játékos, aki a Bajnokok Ligájában pályára lépett, ráadásul az osztrák RB Salzburg színeiben gólszerzőként és győztesen debütált. Gulácsi Péter és Willi Orbán a portugál Benfica vendégeként örülhetett az RB Leipzig három pontjának.

Az RB Salzburg a belga bajnok Genket fogadta, amelyet az osztrák csapat Szoboszlai Dominikkal a kezdőben már az első félidőben elintézett. A norvég Erling Braut Haland azt első játékrészben már mesterhármast ünnepelt, mellette a dél-koreai Hvang Hi-csan és Szoboszlai Dominik volt eredményes. A 18 éves és 327 napos Szoboszlai a legfiatalabb magyar játékossá vált a BL főtábláján, az eddigi csúcstartó Lisztes Krisztián volt, aki 19 évesen és 71 naposan mutatkozott be a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az összecsapást végül 6-2–re nyerte a Salzburg, Szoboszlai 62 percet töltött a pályán. A csoport másik mérkőzésén óriási meglepetésre a BL-címvédő Liverpool 2-0-ra kikapott a Napoli otthonában, így az osztrák bajnok vezeti az E csoportot.

A következő fordulóban, október 2-án a Salzburg a BL-győztes, Nápolyban viszont vereséget szenvedő Liverpool otthonában, az Anfield Roadon lép pályára.

A G csoportban a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló német RB Leipzig a portugál Benfica vendégségében lépett pályára. Mindketten kezdők voltak és végigjátszották a 2-1-re megnyert mérkőzést, amelyen Timo Werner duplázott.

Willi Orbán (balról a második) és Gulácsi Péter is sokat tett a lipcsei győzelemért (Forrás: RB Leipzig - Twitter) Willi Orbán (balról a második) és Gulácsi Péter is sokat tett a lipcsei győzelemért. (Forrás: RB Leipzig – Twitter)

Mivel a kvartett másik mérkőzésén a francia Lyon és az orosz Zenit 1-1-es döntetlent játszott, a lipcseiek is vezetik csoportjukat. A Leipzig következő mérkőzésén a Lyont fogadja.

A 16 éves és 321 napos Anssumane Fati kezdőként szerepelt az FC Barcelonában a Borussia Dortmund otthonában, ezzel a klubtörténet legfiatalabb játékosa lett a BL-ben. A katalánok eddigi rekordját Bojan Krkic tartotta, aki 17 éves és 22 napos volt, amikor először pályára lépett a legrangosabb európai kupasorozatban.

Lionel Messi legutóbb májusban lépett pályára a katalánoknál, a mostani szezon eddigi részét sérülés miatt kellett kihagynia, és bár az 59. percben visszatért, ő sem tudta győzelemhez segíteni csapatát. A meccsen végül nem született gól, mert német oldalon Marco Reus az 57. percben büntetőt hibázott.

A Valencia – amelynél Marcelino Garcia Toral vezetőedzőt múlt szerdán Albert Celades váltotta – győzelemmel kezdte szereplését. A Chelsea otthonában 1-0-ra megnyert mérkőzés egyetlen gólját Rodrigo Moreno Machado szerezte, a londoniak középpályása, Ross Barkley tizenegyest rontott.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
E csoport:
SSC Napoli (olasz)-FC Liverpool (angol) 2-0 (0-0)

gólszerzők: Mertens (81. – tizenegyesből), Llorente (92.)

RB Salzburg (osztrák)-KRC Genk (belga) 6-2 (5-1)

g.: Haland (2., 34., 45.), Hvang (36.), Szoboszlai (45+2.), Ulmer (66.), illetve Lucumi (40.), Samata (52.)

F csoport:
Borussia Dortmund (német)-FC Barcelona (spanyol) 0-0

Internazionale (olasz)-Slavia Praha (cseh) 1-1 (0-0)

g.: Barella (93.), illetve Olayinka (64.)

G csoport:
Benfica (portugál)-RB Leipzig (német) 1-2 (0-0)

g.: Seferovic (84.), illetve Werner (69., 79.)

Olympique Lyon (francia)-Zenit (orosz) 1-1 (0-1)

g.: Depay (50. – tizenegyesből), illetve Azmun (41.)

H csoport:
Chelsea (angol)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-0)

g.: Rodrigo (75.)

AFC Ajax (holland)-Lille (francia) 3-0 (1-0)

g.: Promes (18.), Álvarez (50.), Tagliafico (62.)

Borítókép: Hatszor ünnepelhettek a Salzburg játékosai a belga Genk ellen. Szoboszlai Dominik (hátul) is gólt szerzett első Bajnokok Ligája mérkőzésén. (Forrás: RB Salzburg - Twitter)

További tartalmak