Musorujsag
Élő Eredmények

Februárban indul a jegyértékesítés a birkózó-vb-re

Februárban indul a jegyértékesítés a birkózó-vb-re

MTI
Korábbi olimpiai-, és világbajnokok lesznek a vb nagykövetei.

Több mint száz ország 800-nál is több sportolójának részvételére számít a szervezőbizottság az október 20. és 28. közötti budapesti birkózó-világbajnokságon, melynek jegyértékesítése február elsején indul.

A vb első, csütörtöki sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a bizottság és a magyar szövetség elnöke többek között arról beszélt, hogy több mint 2000 vendég érkezésére számítanak. Hangsúlyozta, hogy a legutóbbi két vb, illetve a 2005-ös és a 2013-as budapesti világbajnokságok színvonala magasra tette a mércét, ám hiszi, hogy sikerül megfelelni az elvárásoknak és nagy élménnyel tudnak majd szolgálni az ide érkezőknek.

A sportvezető hangsúlyozta, hogy a vb-vel igyekeznek visszaállítani a sportág hazai nimbuszát, s olyan jegyárakat szeretnének kialakítani, melyek által a lehető legtöbben látogatnak majd ki a Papp László Sportarénába. Hangsúlyozta azt is, hogy ez a verseny szándékaik szerint nem csupán egy sportesemény lesz, cél többek között a városmarketing is.

A szervezőbizottság első embere azon túl, hogy megköszönte a sajtóeseményen megjelent Nenad Lalovicnak, a nemzetközi szövetség (UWW) elnökének támogatását a rendezés elnyeréséhez, kiemelte: a magyar birkózósport nemzetközi megítélését jól mutatja, hogy rövid időn belül harmadszor rendezhet vb-t Budapest.

Lalovic rövid beszédében mércének a 2017-es párizsi világbajnokságot jelölte meg, mint az eddigi csúcsot a sportág történetében.

„A párizsi volt a legjobb világbajnokság, de ennek még jobbnak kell lennie – jelentette ki Lalovic, majd viccesen megjegyezte: – Minden évben ezt mondom az aktuális rendezőnek.”

Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár gratulált a magyar szövetségnek, hogy az idei felnőtt vb és a június végi serdülő Európa-bajnokság rendezését is vállalta, kiemelve, hogy a nagy világversenyek szervezése az egyik kiemelt célja a magyar kormánynak.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a magyar birkózók tavalyi kiemelkedő sikereit méltatta, kiemelve, hogy a felnőttek 11, míg az utánpótlás tagjai 24 érmet szereztek világversenyeken 2017-ben. A korábbi kiváló vívó a MOB maximális szakmai segítségét ígérte a vb sikeres szervezéséhez, egyúttal gratulált Lalovicnak ahhoz, hogy ő az első NOB-tag a sportágból.

Az eseményen elhangzott, hogy Varga János, Hegedüs Csaba és Kocsis Ferenc olimpiai bajnokok, a mostani csapatból pedig a vb-harmadik, olimpiai ötödik Lőrincz Viktor lesznek a vb nagykövetei.

További tartalmak