Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar továbbjutás a birkózó-világbajnokságon

m4sport.hu/MTI
A magyar színekben szereplő Olejnik Pavlo mérkőzés nélkül jutott a nyolc közé a budapesti birkózó-világbajnokság harmadik versenynapján.

Az ukrán származású szabadfogású birkózó már a szőnyegen várta argentin ellenfelét a 97 kg-os súlycsoport nyolcaddöntőjében, amikor kiderült, hogy Ricardo Baez nem áll ki a mérkőzésre. Olejniknek így egyetlen meccset kell nyernie az elődöntőbe kerüléshez, s ahhoz, hogy kedden éremért küzdhessen. Negyeddöntős ellenfele a kanadai Jordan Steen lesz.

Gulyás István szövetségi kapitány az M4 Sportnak nyilatkozva értetlenül állt a történtek előtt, hiszen elmondása szerint az argentin birkózó a reggeli mérlegelésen hozta a súlyát, ennek ellenére nem jelent meg a meccs időpontjában a csarnokban.

A hétfői versenynapon bemutatkoztak a nők is, a szőnyegre lépő két magyar ugyanakkor vereséggel kezdett. A junior korú, 59 kilós Dollák Tamara, valamint az 55 kilós Galambos Ramóna egyaránt a vigaszági folytatásban reménykedhet, ehhez az kell, hogy legyőzőik döntőbe jussanak.

A 19 éves Dollák számára a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél a mexikói Alejandra Romero Bonilla ellen, és már az első menet közepén látszott, hogy győzelemre nincs esélye. Dollák bátran küzdött, ám mexikói riválisa az első, majd a második menetben is egyszer levitte és pörgette, így végül 8–0-ra győzött. A hazai tehetség a második szakaszban veszélyesebben birkózott, ám hiába volt többször is lehetősége, nem tudott riválisa mögé kerülni, így pont nélkül zárt.

„Szorosabb meccsre számítottam ennél, de sajnos az első menetben már nagy hátrányba kerültem. Úgy éreztem, nem verhetetlen ellenfél a mexikói, voltak is lehetőségeim az akcióra, de nagyon jól védekezett a második szakaszban, sajnálom” – értékelt a meccs után a 19 éves újpesti tehetség, akinek a vigaszági folytatáshoz a mexikói fináléba jutására van szüksége.

A 2016-ban Európa-bajnoki bronzérmes és világbajnoki ötödik Galambos Ramóna riválisa Jacarra Winchester volt az elképesztően erős amerikai válogatottból.

„Csak az elején ne kerüljön nagy hátrányba, ez lenne a legfontosabb” – mondta még a meccs előtt az MTI-nek Nagy Lajos, a válogatott másodedzője.

Sajnos a szakember szavai nem találtak meghallgatásra. Galambos néhány másodperc után bajba került, riválisa mögé ment (0-2), ebből viszont ügyesen menekült ki, felállt és összefogta a neki háttal álló amerikait, ám hiába várta a publikum, hogy leviszi, vagy eldobja ellenfelét, néhány másodperc után Winchester kiszabadult a fogásából. A kihagyott lehetőség úgy tűnt, nem kedvetlenítette el a magyar sportolót, mert szinte rögtön ezek után kitolta riválisát a szőnyegről és 2-1-re felzárkózott. A menet hajrája felé közeledve aztán az addig jól küzdő magyar versenyző egy meggondolatlan támadást indított, nagy lendülettel rontott a hátráló Winchesterre, aki gyönyörűen összefogta Galambost és csípődobást mutatott be (1-6) rajta.

A második menetben a szinte behozhatatlannak tűnő hátrányban a hazai tehetség minden kockázatot vállalt azért, hogy akciót csináljon, a kényelmes helyzetben lévő amerikai viszont gyönyörű kontrákkal hatástalanított akciót, és megszerezte a technikai tushoz szükséges pontokat (1-12).

„Meg akartam nyerni ezt a meccset, nagyon el vagyok keseredve. Az elején nem lett volna szabad a kétes helyzetekbe belemenni. Ő fizikailag erősebb, az első menetben biztonságosan kellett volna birkóznom” – mondta könnyeivel küszködve a 22 éves birkózó.

A harmadik versenynapon korábban a szabadfogásúaknál Asarin Roman (65 kg) a vigaszágon kikapott és kiesett, míg Lukács Norbert (70 kg) a selejtezőben veszített.

További tartalmak