Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar éremmel kezdődtek meg a kötöttfogásúak versenyei

Magyar éremmel kezdődtek meg a kötöttfogásúak versenyei

MTI
A korábbi napok sikertelensége után csütörtökön szinte minden a hazai versenyzőkről szólt a budapesti birkózó-világbajnokságon, melyen az 57 kilós Barka Emese bronzérmet nyert, míg Sastin Marianna a 62 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett, a kötöttfogásúaknál pedig a 72 kilós Korpási Bálint és a 82 kilós Bácsi Péter is döntőbe jutott.

A nap során Barka Emese lépett szőnyegre legkésőbb a magyarok közül, mivel szerdán egészen az elődöntőig jutott, melyben kikapott a bolgár Biljana Dudovától. A Csepel klasszisa veresége után csalódott volt, ám összeszedte magát, s magabiztosan, 6-0-ra legyőzte a román Kateryna Zhydachevskát.

Barka a hazai csapat első érmét szerezte a mostani vb-n, egyúttal harmadszor lett vb-harmadik a 2013-as nagy vb és a 2016-os nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága után, amelyeket szintén a magyar fővárosban rendeztek.

Amíg Barka az utolsó, addig Sastin Marianna a nap első hazai fellépője volt. A magyar női birkózás eddigi egyetlen vb-győztese szerdán egy győzelem után szenvedett vitatható vereséget, ám japán legyőzője a vigaszágra segítette őt. Pénteken előbb a nigériai Aminat Oluwafunmilayo Adeniyit 6-2-re, majd az indiai Sakshi Malikot egy utolsó másodperces akcióval 3-2-re győzte le, így kivívta a szereplést az esti helyosztón. Ott az ukránok tavalyi világbajnoki ezüstérmese, Julija Tkacs Osztapcsuk várt rá, akitől 2-0-ra kikapott, így ötödik helyen végzett.

Csütörtökön a kötöttfogásúak is megkezdték szereplésüket, s a magyarok napjáról mindent elárul, hogy még valamennyien versenyben vannak.

Az egyaránt világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint és Bácsi Péter minden meccsét megnyerte, így pénteken az aranyéremért lépnek majd szőnyegre.

Korpási az algériai Tarek Aziz Benaiszát, majd a brazil Joilson de Brito Ramost is technikai tussal verte, majd az elődöntőben a bolgár színekben versenyző Aik Mnacakanjant nagy küzdelemben, 3-1-re verte. Az aranyért a német címvédő Frank Stäbler vár majd rá.
Bácsi nehezebben jutott el a négy közé, délelőtt az osztrák Michael Wagnert, a fehérorosz Viktor Szaszunovszkit, majd a kazah Makszat Jerezsepovot is intésekkel verte 2-1-re. Az elődöntőben aztán minden addig benne maradt akciót kibirkózott magából és 4-0-ás hátrányból fordítva 12-4-es technikai tussal győzött a kirgiz Atabek Azisbekov ellen. A döntőben a török Emrah Kussal mérkőzik majd pénteken.

A másik két csütörtöki kötöttfogású közül a mindössze 19 éves Váncza István (63 kg) két szép győzelemmel kezdett: a marokkói Fuad Fajarit tussal, a románok idei Európa-bajnokát, Mihai Mihutot pedig 10-4-es pontozással verte. A nyolc között aztán gyors technikai tussal kikapott Sztyepan Marjanyantól. Az orosz később meg sem állt a döntőig, így Váncza pénteken a vigaszágon folytathatja, csakúgy mint az 55 kilogrammban szereplő Andrási József, akit a későbbi döntős azeri Eldaniz Azizli vert technikai tussal a selejtezőben.

További tartalmak