Musorujsag
Élő Eredmények

Két éremmel zártak a női birkózók Svédországban

MTI
Sleisz Gabriella ezüst-, míg Galambos Ramóna bronzérmet nyert a hagyományos Klippan Lady Open elnevezésű nemzetközi női birkózóversenyen Svédországban.
Galambos Ramóna éremmel távozott Svédországbaól (Fotó: MTI) Galambos Ramóna éremmel távozott Svédországból (Fotó: MTI)

A rangos viadalon 21 ország versenyzői léptek szőnyegre, a felnőttek mezőnyében 130 sportoló indult, köztük öt magyar: Sleisz (65 kg) és Galambos (57 kg) mellett a világbajnok Sastin Marianna (62 kg), az Európa-bajnoki ezüstérmes, vb-ötödik Németh Zsanett (76 kg), valamint Dénes Mercédesz (53 kg).

A magyar szövetség tájékoztatása szerint közülük az Eb-ötödik Sleisz volt ezúttal a legjobb, akinek a kategóriájában ugyan csak 11-en szerepeltek, ám a mezőny nagyon erős volt. Az ESMTK birkózója a nyolc között fehérorosz riválist győzött le tussal, majd az elődöntőben nagy bravúrt bemutatva a tavalyi japán bajnokot, Rujke Naomit verte 2-1-re. Sleisz a fináléban is kiválóan birkózott, ám végül nagy csatában, 2-1-re kikapott az Eb-győztes, vb-bronzérmes svéd Henna Johanssontól.

Galambos egy győzelem után a negyeddöntőben simán kikapott a későbbi győztes kínai Rong Ningningtől, a vigaszágon viszont két fölényes sikert aratott, így a harmadik helyen végzett.

A tavalyi budapesti vb-n ötödik Sastin szintén jól szerepelt, két győzelemmel az elődöntőbe jutott, ott azonban vereséget szenvedett, majd a helyosztót is elveszítette, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Németh és Dénes társaikkal ellentétben ezúttal gyorsan búcsúztak a viadaltól.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kozák Danuta és Liu Shaolin Sándor lett az Év sportolója
A férfiaknál Liu Shaolin Sándort, a nőknél Kozák Danutát választották az Év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetségének 61. alkalommal kiírt szavazásán. A 12 kategória győzteseit a csütörtöki M4 Sport – Az Év sportolója gálán hirdették ki a Nemzeti Színházban. A sorrend 439 szavazat alapján alakult ki, ez pedig rekord, a tavalyi csúcs alkalmával 436-an vettek részt a voksoláson.
M4 - Lelátó
Íme az M4 Sport – Az Év sportolója gála dobogósai
Hétfőn mind a 11 kategóriában hármasra szűkültek a listák, ezekből kerülnek ki az egyes kategóriák győztesei, kilétükre pedig az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán derül fény, amelyet február 14-én rendeznek a Nemzeti Színházban.
Egyéb
Schumacher F1-es fitneszforradalma
Michael Schumacher erőfölényben – megszokott volt a 2000-es években, ám nem csak a csodás Ferrarijának köszönhetően. A tökéletességet megszállottan hajszoló rekordbajnok a fizikai felkészülés terén is teljesen új távlatokat nyitott a királykategória előtt.
F1 Hírek