Musorujsag
Élő Eredmények

Veréb István bronza az első magyar érem a birkózó Eb-n

Veréb István bronza az első magyar érem a birkózó Eb-n

mti
Veréb István bronzérmes lett a szabadfogásúak 92 kilogrammos kategóriájában a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.

A Haladás versenyzője a török Ibrahim Bolukbasi felett aratott 4-2-es szerda esti győzelmével pályafutása harmadik Eb-bronzát gyűjtötte be 2014 és 2017 után, egyúttal a román fővárosban a magyar csapat első dobogós helyezését szerezte.

A többnyire fiatalok alkotta hét fős szabadfogású csapatból egyedüliként a 2013-ban vb-bronzérmes Veréb küzdhetett dobogós helyért.

A bronzmérkőzésen a felek óvatosan vetették magukat a küzdelembe, a bíró mindkét birkózót figyelmeztette passzivitásért, de másfél perc után Verébet intette, akinek így 30 másodperce volt arra, hogy akciót hajtson végre. A 31 éves magyar nem is tétlenkedett nagy lendülettel tolta a szőnyeg szélére a törököt, aki megpróbált kifordulni, de Veréb felkapta és ledöntötte őt. A mérkőzésvezető először négy pontot ítélt, a törökök azonban videobírót kértek, amely azt mutatta, hogy nem a hátára esett Bolukbasi, így Veréb csak kétpontos előnyre tett szert. Ugyanakkor még a szünet előtt növelni szerette volna előnyét, csakhogy a dobási kísérletéből az utolsó pillanatban kibújt az ellenfele, és mögékerüléssel egyenlített.

A második három perc álló háborúvá változott. Húzták-vonták egymást a birkózók, de úgy tűnt, egyikükben sincs már annyi erő, hogy ledöntse lábáról a másikat, márpedig a 2-2-es döntetlen Bolukbasinak kedvezett volna, mivel az övé volt az utolsó akció. A Jimmy becenevű magyar az utolsó erőtartalékait mozgósítva egy utolsó rohamra indult a hajrában, 13 másodperccel a vége előtt kitolta a küzdőtérről ellenfelét, ezzel megszerezte a bronzérmet jelentő pontot. A törökök ismét videózást kértek, de ezúttal elvesztették, így végül 3-2-re diadalmaskodott Veréb.

Veréb István az Eb dobogón Veréb István (balról a harmadik) az Eb dobogón Bukarestben

„Tudtam, hogy jobb leszek, mint tavaly. Mondjuk annál nem volt nehéz, a budapesti vb-n szinte bárkitől kikaptam volna a fogyasztás miatt. Azt a szereplést szinte szégyenfoltként éltem meg, ezért meg akartam mutatni, hogy tudok még birkózni, ha nem kell fogyasztanom, ezért váltottam súlycsoportot” – mondta Veréb, aki három nőnek ajánlotta mostani sikerét: a feleségének, a kislányának és az édesanyjának.

A keddi vesztes meccséről úgy nyilatkozott, hogy a végül győztes azeri Sarif Sarifov mellett csak a lengyel Zbigniew Mateusz Baranowskit nem akarta ellenfélül kapni, mert tőle rendszeresen kikap, egyszerűen nem fekszik neki a stílusa.

„A vigaszágon szinte biztos voltam a győzelemben, mert a bemelegítő teremben láttam az ukrán Bohdan Hricaj arcán, nem hisz abban, hogy nyerhet ellenem. A meccsen taktikai okokból kértem a challange-et, hogy rápihenjek a hajrára, és ez bejött” – jelentette ki Veréb, aki a bronzmeccsről szólva elárulta, Bolukbasi vele ellentétben belefogyott ebbe a súlycsoportba, azaz ő fizikálisan erősebb nála, de állóképességben gyengébb, ezért sikerülhetett a végén pontot elérnie rajta. Veréb egyelőre nem akart a folytatásról beszélni.

Csütörtökön az öt női súlycsoportból négyben lesz magyar érdekelt: az 53 kilós Dénes Mercédesz, az 57 kilós Barka Emese, a 62 kilós Sastin Marianna és a 65 kilós Sleisz Gabriella egyformán a nyolc közé jutásért kezd. Emellett szintén a délelőtti programban lép szőnyegre a vigaszágon az 59 kilós Galambos Ramóna, majd este a bronzmérkőzésen a nehézsúlyú Németh Zsanett.

birkózó Eb, szerdai eredmények:
szabadfogás:

61 kg:
Európa-bajnok: Arszen Harutjunjan (Örményország)
2. Beka Lomtadze (Georgia)
3. Recep Topal (Törökország) és Randy Adrian Vock (Svájc)

a döntőben: Harutjunjan-Lomtadze 17-11

74 kg:
Európa-bajnok: Frank Chamizo Marquez (Olaszország)
2. Zelimkhan Khadjiev (Franciaország)
3. Timur Bizsojev (Oroszország) és Avtandil Kencsadze (Georgia)
…19. Antal Dániel

 a döntőben: Chamizo Marquez-Khadjiev 8-0

86 kg:
Európa-bajnok: Vlagyiszlav Valijev (Oroszország)
2. Piotr Ianulov (Moldova)
3. Fatih Erdin (Törökország) és Ali Sabanau (Fehéroroszország)
…24. Ligeti Richárd

a döntőben: Valijev-Ianulov 4-0

92 kg:
Európa-bajnok: Sarif Sarifov (Azerbajdzsán)
2. Zbigniew Mateusz Baranowski (Lengyelország)
3. Irakli Mcituri (Georgia) és Veréb István (Magyarország)

a döntőben: Sarifov-Baranowski 9-1

125 kg:
Európa-bajnok: Taha Akgul (Törökország)
2. Geno Petriasvili (Georgia)
3. Anzor Ruszlanovics Hizrijev (Oroszország) és Olekszandr Hocianivszkij (Ukrajna)
…11. Ligeti Dániel

a döntőben: Akgul-Petriasvili 7-0

Borítókép: Veréb István a bukaresti birkózó-Eb-n (Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)

További tartalmak