Musorujsag
Élő Eredmények

Barka Emese a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka

m4sport.hu6MTI
Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka azzal, hogy a bukaresti kontinensviadal pénteki döntőjét is megnyerte.

A csepeli versenyző a fináléban 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert.

A fináléban Kit az első lábra támadásával ledöntötte Barkát, aki viszont megőrizte lélekjelenlétét, a földön visszafogott ellenfelére, de ezt a mérkőzésvezető nem vette észre. Ritter Árpád szövetségi kapitány azonnal videobírót kért, és a visszajátszás után Barka is megkapta a maga két pontját (2-2). A vb-bronzérmes és Eb-ezüstérmes ukrán alapvetően lábra támadásokkal próbálkozott, míg a vb-ken és Eb-ken összesen hétszer bronzérmes Barka elsősorban vetélytársa felsőtestét dolgozta meg, de egyik stratégia sem vezetett eredményre.

A folytatásban egyikük sem változtatott a taktikáján, csakhogy az ukrán kétszer is belenyúlt a 29 éves magyar birkózó arcába, amiért mindkétszer megintették (4-2). Edzői az Európa Játékokon győztes Barkát óvatosságra intették, ő pedig betartotta az utasítást, hagyta, hogy Kit támadjon, de az akciókísérleteket felkészülten fogadta. Minden próbálkozást hárított, így a csütörtöki három találkozóján bemutatottnál kevésbé akciódús birkózással ugyan, de ismét győzött.

(forrás: M4 Sport) (forrás: M4 Sport)

„Boldog vagyok. Ma nem birkóztam annyira jól, mint tegnap, nem sikerültek a támadások. Kikényszerítettem azokat a szituációkat, amelyekben jól érzem magam, de nem tudtam pontokat csinálni. Azért nyertem, mert mindennél jobban akartam győzni” – értékelte az MTI-nek pályafutása legnagyobb sikerét Barka.

Barka Emese a magyar csapat harmadik dobogós helyezését és első aranyérmét gyűjtötte be a román fővárosban. Szerdán a szabadfogásúak 92 kilogrammos kategóriájában Veréb István, csütörtökön a nehézsúlyú Németh Zsanett harmadik lett. A pénteki küzdelmek folytatásában a 62 kilós Sastin Marianna bronzérmet szerzett, a svéd Moa Lena Maria Nygrent győzte le.

Pénteki eredmények:

női 53 kg, Európa-bajnok:
Sztalvira Orsus (Oroszország)
2. Lilja Horisna (Ukrajna)
3. Jessica Cornelia Francisca Blaszka (Hollandia) és Vanesza Kaladzinszkaja (Fehéroroszország)
…10. Dénes Mercédesz
a döntőben:
Orsus-Horisna 13-3-nál technikai tus

női 57 kg, Európa-bajnok:
Barka Emese (Magyarország)
2. Tetjana Kit (Ukrajna)
3. Aljona Kolesznyik (Azerbajdzsán) és Anastasia Nichita (Moldova)
a döntőben:
Barka-Kit 4-2

női 62 kg, Európa-bajnok:
Tajbe Musztafa Juszein (Bulgária)
2. Aurora Campagna (Olaszország)
3. Sastin Marianna (Magyarország) és Tetjana Omelcsenko (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Juszein-Campagna 4-0

női 65 kg, Európa-bajnok:
Jelisz Manolova (Azerbajdzsán)
2. Incze Kriszta Tünde (Románia)
3. Petra Maarit Olli (Finnország) és Marija Kuznyecova (Oroszország)
…12. Sleisz Gabriella
a döntőben:
Manolova-Incze 6-4

női 72 kg, Európa-bajnok:
Alina Berezsnya Sztadnyik Mahinyia (Ukrajna)
2. Anna Carmen Schell (Németország)
3. Tatyjana Kolesznyikova Morozova (Oroszország)
a döntőben:
Berezsnya Sztadnyik Mahinyia-Schell tusgyőzelem

További tartalmak