Sastin Marianna bronzéremért birkózhat

A 62 kilós Sastin Marianna megnyerte vigaszágas mérkőzését a bukaresti birkózó Európa-bajnokság pénteki napján, így az esti programban a bronzéremért küzdhet.

A birkózó-Eb péntek délutáni programját az m4sport.hu élőben közvetíti 16:05-től.

Magyarország egyetlen női világbajnokának szinte semmit sem kellett tennie, hogy már a találkozó elején kétpontos előnyre tegyen szert, ugyanis Asli Tugcu folyamatosan az arcába nyúlt, akit emiatt kétszer megintettek, amikor még egy perc se pörgött le az órából. A Vasas versenyzője ezt követően maga is akciót csinált, derékon ragadta ellenfelét és földre döntötte (4-0). A török a pihenőt követően sem tudott mit kezdeni a szokás szerint nagyon stabilan küzdő Sastinnal, akit szinte megmozdítani se tudott. Ahogy telt az idő egyre tanácstalanabbá vált Tugcu, így a magyar sportoló könnyedén, megerőltetés nélkül diadalmaskodott. Sastin az esti programban a svéd Moa Lena Maria Nygrennel találkozik.

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Szilvássy Eriknek nyolcaddöntős meccsén ugyan meggyűlt a baja Joan Danielov Dimitrovval, de végül hárompontos hátrányról fordított. Az első menetben a Pénzügyőr versenyzőjét látta passzívnak a bíró (0-1), de parterhelyzetben a bolgár tehetetlen volt a szőnyegen teljesen elterülő, minél nagyobb felülettel érintkező magyarral. A második három percre nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt az U23-asként világ- és Európa-bajnok Szilvássy, de kissé óvatlan volt, mert Dimitrov átkarolta a derekát és ledöntötte (0-3). A magyar tehetség tovább ment előre, mígnem földre küldték ellenfelét is (1-3), akit kiemelt és eldobott, a bolgárok ugyan videózást kértek, mondván kibújt a fogásból a versenyzőjük, de zsűri nem adott igazat nekik (4-3).

Ráadásul így ismét parterből folytatták a küzdelmet, Szilvássy pedig megismételte előző akcióját, így 6-3-mal lépett a nyolc közé, ahol viszont vereséget szenvedett. Az U23-asként világ- és Európa-bajnok tehetség a súlycsoport egyik klasszisával, Zsan Belenjukkal csapott össze. Állásból nem tudtak egymással mit kezdeni a felek, így a meccset az döntötte el, hogy az első menetben a Pénzügyőr versenyzője nem tudott akciót csinálni, amikor ukrán ellenfelét küldték a szőnyegre (1-0), a második három percben fordítva viszont a világ- és kétszeres Európa-bajnok egy pörgetést bemutatott, így ő nyert 3-1-re.

A 77 kilós Szabó László kikapott a 16 között kikapott, nem bírt a szerbek klasszisával, Viktor Nemessel. Az UTE versenyzőjét mindkét menetben megintették passzivitás miatt, első alkalommal a tavaly vb-bronzérmes, két éve világbajnok ellenfele megpörgette, így Nemes 4-0-s sikerrel lépett tovább a nyolcaddöntőből.

A kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában Kovács Bence a negyed-, míg a nehézsúlyú Lám Bálint a nyolcaddöntőben kapott ki első meccsén.

A BHSE újonca ráadásul szerzett pont nélkül, technikai tussal maradt alul Levani Kavdzsaradzéval szemben. Kovácsot passzivitás miatt másfél perc után küldték parterhelyzetbe, de ott ügyesen védekezett, azonban állásból kitolta őt a küzdőtérről ellenfele, aki így kétpontos előnnyel vonulhatott pihenőre. A folytatásban Kavdzsaradze még nagyobb lendülettel küzdött, s ellenállhatatlan volt a magyar számára. A georgiai sportoló két mögékerüléssel már 6-0-ra vezetett, másodjára pörgetni is tudott a földön, így kialakult a technikai tushoz szükséges nyolcpontos különbség.

A szintén Honvédos Lám a hazai közönség előtt szereplő Alin Alexuc Ciurariuval csapott össze, aki látványosan aktívabb volt az egész mérkőzésen, emiatt a magyart mindkét menetben leküldték, s bár ott mozdíthatatlan volt, 2-0-ra így is kikapott.

Vereséget szenvedett az 55 kilósok negyeddöntőjében Andrási József, aki technikai tussal kapott ki Anders Andresen Roenningentől. Andrási passzív volt, s amikor parterhelyzetbe küldték (0-1), akkor a norvég előbb billentést csinált rajta, majd kiemelte és nagy ívben eldobta (0-7). A félperces pihenő után Roenningen nekiesett Andrásinak, akit ledöntött a lábáról, így a mögékerüléssel idő előtt lezárta a meccset (0-9).

Andrási és Szilvássy mellett Kovács is abban bízhat, hogy legyőzője vigaszágra segíti azzal, ha nyer a délutáni elődöntőben, ugyanakkor a nehézsúlyú Lám Bálint és a 77 kilós Szabó László kiesett.

Az esti éremcsaták során a 62 kilogrammos Sastin Marianna a bronzéremért küzd meg a svéd Moa Lena Maria Nygrennel, míg az 57 kilogrammos súlycsoportban Barka Emese a döntőben az ukrán Tetjana Kittel találkozik, amennyiben nyer, ő lesz a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka.