Musorujsag
Élő Eredmények

A fiatalok bizonyítottak a birkózó Eb-n – de azt is, még nem klasszisok

A fiatalok bizonyítottak a birkózó Eb-n – de azt is, még nem klasszisok

mti
Sike András szövetségi kapitány szerint a kötöttfogású válogatott teljesítette az alapcélkitűzést azzal, hogy Szilvássy Erik harmadik helyével nyert egy érmet a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon.

„Nem a legjobbjainkkal jöttünk. A fiatalok megmutatták, hogy jó birkózók, de még nem klasszisok. Sok bosszantó vereségünk volt” – értékelt a szakvezető, aki példaként említette, hogy Torba Erik 5-4-re kapott ki, Fritsch Róbert az utolsó másodpercben maradt alul a vigaszágon, Krasznai Máté ellenfelét pedig meg kellett volna inteni, de ez nem történt meg.

A versenyzőként olimpiai bajnok szakember szerint a rutin hiányzott tanítványaiból, de mint hozzátette, éppen azért adtak most lehetőséget a fiataloknak, mert azt csak ilyen éles helyzetekben, világversenyen lehet megszerezni. Ahogy fogalmazott, fel kell őket építeni, s ennek ez most egy fontos állomása volt.

„Szilvássy Erik ugyan érmes lett, de ő is sokkal jobban tud ennél birkózni” – mondta Sike a teljes, tízfős csapat négy újoncának egyikéről, aki viszont U23-as világ- és Európa-bajnokként első felnőtt világversenyén máris letette névjegyét.

A szövetségi kapitány arról is beszámolt, hogy a lehetséges hatból négy indulási jogot szereztek a minszki Európai Játékokra, amelyen csak az olimpiai programban szereplő súlycsoportokban rendeznek versenyeket. A legkisebbeknél (60 kg) és a legnagyobbaknál (130 kg) nem lesz magyar induló a fehérorosz fővárosban.

A magyarok egy arany- és négy bronzéremmel zárták a kontinensviadalt: Barka Emese sporttörténelmi győzelme mellett a nőknél Sastin Marianna és Németh Zsanett, a szabadfogásúaknál Veréb István, míg a kötöttfogásúaknál Szilvássy Erik lett harmadik. Az öt medálból, csak Verébé nem olimpiai súlycsoportban született.

 

Borítókép: Győr, 2019. február 24. A későbbi harmadik helyezett Szilvássy Erik (pirosban) és a fehérorosz Mikalaj Sztadub a győri kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj - Polyák Imre emlékverseny 87 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén 2019. február 24-én. MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak