Már csak a vigaszágban bízhatnak a magyar birkózók

Dénes Mercédesz szerdán első meccsét megnyerte, majd a negyeddöntőben kikapott a minszki Európa Játékok birkózóversenyén, melyen a szabadfogású Vilhelm Zoltán és Szabó Mihály első mérkőzésén veszített.

Az 53 kilogrammban szereplő Dénes az idei Európa-bajnokságon ötödik francia Tatiana Debieu ellen kezdte meg szereplését a fehérorosz fővárosban, méghozzá remekül. Az érdi sportoló már az első menetben 2-0-ás előnybe került, majd a másodikban is ő volt a jobb és 4-1-re győzött.

A folytatásban a 2011-ben Európa-bajnok Julija Halvadzi várt rá, aki ellen nem sikerült borítani a papírformát. A 29 éves ukrán az első menetben két kétpontos akcióval indított, amire Dénes még tudott egy levitellel válaszolni (2-4), a másodikban azonban nem sikerült közelebb zárkóznia, sőt, riválisa végül 10-2-es győzelmet aratott.

A szabadfogásúaknál már előzetesen sem lehetett komoly sikerekre számítani szerdán, mivel a sorsolás Vilhelmet (65 kg) a hazai Georg Kolijevvel, míg Szabót (97 kg) a világ talán jelenlegi legjobb birkózójával, az orosz Abdulrasid Szadulajevvel hozta össze a nyolcaddöntőben.

A két mérkőzés aztán a papírformának megfelelően alakult: Vilhelm Zoltán (0-10) és Szabó (0-11) is egyaránt kevesebb mint három perc alatt, technikai tussal kikapott.

A magyar birkózók már csak abban reménykedhetnek, hogy legyőzőik fináléba jutnak, s ezzel a csütörtöki vigaszágra segítik őket.