Musorujsag
Élő Eredmények

Torba: Az első alkalom, hogy döntőbe jutottam

Torba: Az első alkalom, hogy döntőbe jutottam

m4sport.hu
Torba Erik döntőbe jutott 60 kilogrammban a Minszkben zajló Európa Játékokon a kötöttfogású birkózóknál, miután a négy között legyőzte a georgiai Dato Chkhartishvilit. Szombaton a döntőben az orosz Sztyepan Marianyan lesz. Lőrincz Tamás szombaton a bronzéremért lép szőnyegre.

A magyar birkózó érthetően boldog volt, hiszen korábban nem jutott fináléba.

„El sem tudom mondani, mennyire örülök, mert ez az első világverseny, hogy döntőbe tudtam kerülni. Eddig mindig az elődöntőben állítottak meg, volt már jó pár bronzérmem. Holnap felszívom magam és nekimegyek az orosznak. Már jól ismerjük egymást, az oroszt elég nehéz lesz lentről megverni. Arra kell kitalálni valamit, hogy tudom hatástalanítani a pörgetését, állásból meg az nyer, aki jobban bírja” – nyilatkozta a georgiai felett aratott győzelme után Torba.

Lőrincz Tamásnak nem sikerült nyerni az elődöntőben az örmény Karapet Csaljanlesszel szemben, így a bronzéremért küzdhet a 77 kilogrammosoknál, ami véleménye szerint a körülmények miatt nem rossz eredmény.

„Nagyon erős volt (az örmény), lent meg sem tudtam mozdítani. Nagyon rosszul alakul ez a verseny minden szempontból. Délelőtt nagyon begörcsölt a vádlim, előző este hasmenéssel küzdöttem, csoda, hogy eddig eljutottam. Egyszerűen lepattantam róla. Így, hogy lentről nem tudtam rajta akciót csinálni, kénytelen voltam kockáztatni, mind a két akciója úgy született, hogy én indítottam. Ráülhettem volna az 1-1-re, s akkor 1-1-gyel kapok ki, de muszáj volt megpróbálnom valamit. Remélem, holnap jobb passzban leszek” –beszélt nehézségeiről Lőrincz Tamás.

Borítókép: Torba Erik (m4sport.hu)

További tartalmak