Musorujsag
Élő Eredmények

Lőrincz Tamás is dobogón zárta az Európa Játékokat

Lőrincz Tamás is dobogón zárta az Európa Játékokat

mti
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Tamás bronzérmet nyert a minszki Európa Játékok birkózótornáján.

A BHSE háromszoros Európa-bajnoka és olimpiai ezüstérmese pénteken két győzelemmel elődöntőbe jutott, ám ott nem bírt az örmény Karapet Csaljannal. Mint a meccs után elmondta, minden rossz összejött neki erre a versenyre, napok óta gyomorrontással küzd, a vádlija is begörcsölt, ráadásul a fogyása sem ment jól. Azt ugyanakkor gyorsan hozzátette, összeszedi magát szombatra, mert a bronzérmet mindenképpen mag akarja szerezni.

A vigaszágról az eddig komolyabb eredménnyel nem rendelkező moldovai Igor Besleaga érkezett a helyosztóra, akit a papírforma alapján vernie kellett a magyar klasszisnak.

A meccs korai szakasza a kötöttfogású mérkőzések szokott forgatókönyvét hozta, alig egy perc állóbirkózás után intés következett. A büntetett ezúttal a moldovai volt (1-0), akit lentről Lőrincz nehezen szedett össze, hosszú másodpercekig küzdött mire a megfelelő fogásból indítani tudott, akkor viszont kétszer is pörgetett (5-1).

A folytatásban jelentős előnyének megőrzésére törekedett a magyar, aki biztosan állt a lábán, a második menet közepén pedig intése után (1-5) szépen védekezett, így összességében fölényes győzelmet aratott.

Lőrincz Tamás az M4 Sport kamerái előtt kitért rá, hogy egészségügyi gondok hátráltatták, de sikerült összeszednie minden erőtartalékát a bronzmeccsre:

A kétszeres világbajnoki bronzérmes 32 éves Lőrincz Torba Erik (60 kg) ezüstje után a második magyar birkózóérmet nyerte az EJ-n, melyen a magyar küldöttség 14. érme az övé (4 arany, 6 ezüst, 4 bronz).

Az EJ zárónapján, vasárnap Lőrincz öccse, a 87 kilogrammban szereplő Viktor lesz érdekelt a vigaszágon.

További tartalmak