Musorujsag
Élő Eredmények

BL-csapat kispadjára kerülhet Paulo Sousa

m4sport.hu
Olasz sajtóhírek szerint az AS Roma következő két mérkőzésén dől el, hogy maradhat-e a kispadon Eusebio Di Francesco vezetőedző, aki néhány hónapja BL-elődöntőig vezette a klubot.
(fotó: EPA/GIORGIO BENVENUTI)

Kár lenne tagadni, a Roma nem kezdte jól a 2018/2019-es szezont, a Serie A-ban öt forduló után csupán egy győzelemmel a tabella 14. helyén áll a csapat, amely a hétvégén az addig nyeretlen Bolognától kapott ki 2–0-ra, emellett a Chievót (1–1) és az Atalantát (3–3) sem tudta legyőzni, az AC Milan elleni rangadót 2–1-re veszítették el. A Bajnokok Ligájában a Real Madrid otthonában elszenvedett 3–0-s vereséggel rajtolt a Roma.

A következő hét napban a Frosinone és a Lazio lesz az ellenfél, az ItaSportPress értesülései szerint , ha Di Francesco ezen a két mérkőzésen sem tud látványosan javítani csapata formáján, megköszönik az előző szezonban kinevezett edző munkáját, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 2012 és 2017 között a Sassoulót a másodosztálytól az Európa Liga főtáblájáig vezette.

A 49 éves szakember a 2017/2018-as idényben a Serie A-ban bronzérmet nyert a Romával, eközben pedig – a Barcelonát kiejtve – elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában, ahol a Liverpool jelentette a végállomást.

(fotó: MTI/Illyés Tibor) (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Úgy tűnik, ezt gyorsan elfelejtették az AS Roma vezetői, akik a döcögős szezonkezdetre már szeptemberben edzőcserével reagálhatnak. Az álom kategóriát állítólag a Chelsea-t nyáron elhagyó Antonio Conte képviseli, de reális utódnak az a Paulo Sousa tűnik, aki 2012 augusztusában Európa Liga-főtáblára jutott a Mol Vidi FC-vel (akkori nevén: Videoton FC), legutóbb pedig a Fiorentina vezetőedzőjeként dolgozott az olasz élvonalban, jelenleg Kínában a Tianjin Quanjian FC-t irányítja.

Egyes információk  szerint Sousa a napokban Londonban tárgyalt a Roma-elnök, James Pallotta egyik emberével.

További tartalmak