„Az F1-nek választania kell, jó szabályok, vagy pusztulás”

A Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle kijelentette, itt az ideje annak, hogy a királykategória vezetői megfelelő szabályokat alkossanak, ezzel kiegyenlítettebbé téve a versengést, ellenkező esetben ugyanis a sportág saját jövőjét teszi kockára.

A Mexikói Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

Egyre több információ kerül napvilágra arról, milyennek képzelik el a Forma–1 vezetői a kategória jövőjét: a hetekben ismertették a 2020 utáni érárával kapcsolatos motorterveket, és elkezdték az egyeztetéseket a kiadások csökkentéséről, valamint a költségvetési limitről. Ahogyan az várható volt, a nagy gyárak szinte azonnal nemtetszésüket fejezték ki a hallottakkal kapcsolatban…


Noha a napokban több kritika is elhangzott, Brundle szerint a csapatok nagyon jól tudják, mi forog kockán, a vezetőségnek pedig a sarkára kell állnia, és a terveknek megfelelően csökkentenie kell a kiadásokat, és szorosabbá kell tennie a versengést. „A csapatokat meg kell védeni saját maguktól, mert nem hajlandók elismerni, hogy a horrorisztikusan drága autókból és jóformán három különböző részből álló mezőny a kategória kipusztulásához vezet” – írta legutóbbi cikkében.




Martin Brundle (Fotó: Ehrhardt / XPB Images) Martin Brundle (Fotó: Ehrhardt / XPB Images)


„A mezőnynek legalább 24, egymástól ésszerű távolságra lévő, 12 csapat által futtatott autóból kell állnia. Ezeknek a csapatoknak pedig profitot kell termelniük, és fel kell építeniük egy értékes franchise-t. Már van elég pénz a rendszerben ahhoz, hogy ezt megtegyék. Hadd mondjam még egyszerűbben: adjanak 24 félelmetes F1-es autót a leggyorsabb és legbátrabb fiatal versenyzőknek, és akkor nem lesz hiány nézőkből a pályák mentén” – magyarázta.


„Minden eszköz a rendelkezésünkre áll, csak használni kellene őket” – hangsúlyozta a korábbi F1-es pilóta, aki úgy érzi, a jelenlegi problémák az Ecclestone/Mosley-éra végén kezdődtek, akkor jutottak ugyanis komoly hatalomhoz a nagy gyári csapatok. „Amikor Bernie elveszítette maga mellől Mosley-t, a csapatok – különösen a gyáriak – túlságosan erőssé váltak” – kezdte.


„Ezáltal egy olyan F1 született, ami nem túl vonzó a média, a sport és a technika jelenlegi, gyorsan változó világában, és eléggé messze áll az időtállóságtól is. Itt az ideje annak, hogy megfelelő szabályokat alkossanak, hogy egyenlőbb legyen a mezőny és megfelelő pénzügyi feltételeket biztosítsanak a csapatoknak. Hogy ne a leggazdagabb, hanem a leggyorsabb srácok kapjanak lehetőséget, és a versenynaptárban az ikonikus pályák és a drámai, új helyszínek váltogassák egymást. Mindezt olyan áron, amit a szurkolók meg tudnak fizetni” – zárta gondolatát.




Helmut Marko, Christian Horner, Niki Lauda és Gino Rosato társaságában (Fotó: XPB) Helmut Marko, Christian Horner, Niki Lauda és Gino Rosato társaságában (Fotó: XPB)