Musorujsag
Élő Eredmények

Bevette Ciprust az U21-es válogatott

Bevette Ciprust az U21-es válogatott

MTI
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott kedden 2-0-ra győzött Cipruson a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság selejtezőjében, így továbbra is veretlen.

A Larnacában rendezett összecsapás első félideje nem hozott sok izgalmat, s bár mindkét csapatnak akadtak kisebb-nagyobb helyzetei, gólt nem láthatott a közönség.

Michael Boris szövetségi kapitány együttese a második felvonás elején Sallói Dániel közelről kapuba juttatott labdájával megszerezte a vezetést. A folytatásban a magyarok előtt újabb lehetőségek adódtak, de Sallói és Szoboszlai Dominik sem talált be a hazaiak kapujába. A 80. percben Haris Attila törte meg a kihagyott helyzetek sorozatát, ezzel eldöntötte a három pont sorsát.

A csoport másik keddi mérkőzésén Belgium 2-1-re győzött Törökországban.

A magyarok szeptember 5-én sikeresen rajtoltak: Gyirmóton 2-1-re verték Málta válogatottját. A folytatásban, október 10-én Isztambulban 0-0-s döntetlent játszottak a török együttessel, majd múlt pénteken a svédekkel 2-2-re végeztek a Szusza Ferenc Stadionban.

A magyar csapat legközelebb márciusban játszik, akkor Ciprust fogadja.

A selejtezősorozat kilenc csoportjának első helyezettjei automatikusan kijutnak a 2019-es, Olaszországban és San Marinóban sorra kerülő kontinenstornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. Rendezőként az olaszok automatikusan résztvevői az Eb-nek.

Eredmény:

Ciprus–Magyarország 0–2 (0–0)
Ciprus: Hrisztodulu – Wheeler, Artimatasz, Karo (Andreu, 62.), Pszaltisz (Koumisz, 56.) – Kirjaku, Kuszulosz – Papajorgiu, Spoljaric, Frangu (Joszifidisz, 76.) – Pittasz

Magyarország: Demjén Patrk – Hegedűs János, Kecskés Ákos, Tóth Bence (Katona Máté, 82.)- Szivacski Donát, Haris Attila, Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel, Szalai Attila – Sallói Dániel, Bíró Bence (Kundrák Norbert, 74.)

 

A 6. csoport állása:

1. Belgium 14 pont/6 mérkőzés

2. Svédország 8/4 (10-4)

3. Magyarország 8/4 (6-3)

4. Ciprus 6/6

5. Törökország 5/5

6. Málta 0/5

További tartalmak