Musorujsag
Élő Eredmények

„Szeretlek, apa! Imádtam a rajtodat” – rádiós üzenetek Brazíliából

„Szeretlek, apa! Imádtam a rajtodat” – rádiós üzenetek Brazíliából

Formula-1.com
Bár ezúttal nem „unatkozott az élen”, Max Verstappen ismét mókázott egy kicsit, Romain Grosjean dühösen és értetlenül vette tudomásul, hogy büntetést kapott, Felipe Massa pedig minden idők egyik legmeghatóbb üzenetét kapta – így szólt a rádió a brazil hétvégén!

 „Ó, a fenekem már elég forró” – nem mindennapi üzenet Verstappentől, aki a második szabadedzésen azt igyekezett jelezni csapatának, hogy egyre forróbbá válik alatta az RB13-as.

„Hé *** ***! Csináljak még egy kört, vagy ne?” – „Ebben a szakaszban már nem kell, Kimi” – „*** ***” – „Szóval, ebben a körben kiállunk. Ne aggódj Kimi, mindenképpen tovább fogunk jutni” – Kimi Räikkönen meglehetősen bosszúsan kért információt csapatától a Q2-ben, és akkor sem vált „kezesebbé”, amikor megkapta a várt taktikai utasítást. Persze a verseny hevében ő is „felolvadhat…”

„És ott a pole! Remek teljesítmény!” – „Igeeen! Ez aaaz” – az időmérő után a másik finn, Valtteri Bottas sem tűnt túl hűvösnek, persze minden oka megvolt az ünneplésre, hiszen hosszú idő után ismét rajtelsőséget szerzett.

„Összepréseltek” – „Vettük, az autó rendben van?” – „Nincs!” – és ezzel véget is ért Stoffel Vandoorne brazíliai futama és rádiózása, a start után ugyanis bekerült Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen közé, a koccanást követően pedig fel kellett adnia a küzdelmet.

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

„Milyenek a körülmények a pályán, Max?” – „Az idő napos…” – „Oké… maradtak törmelékek?” – „Hehe, nem” – Verstappen ismét humoros kedvében volt. Ezúttal a biztonsági autós fázis utolsó pillanataiba vitt némi színt üzenetével.

„Minden körben kérem a különbséget Massához képest” – „Az előző körben 2,8 másodperc, míg Pérez 6,7-tel van mögötted” – „Pérez nem érdekel! Közelít, semmit sem tehetünk. Ha utolérjük Massát, bajban lehetünk” – „Rendben, próbáld elkapni!” – Fernando Alonso már időben jelezte, ha beragad williamses riválisa mögé, szoros lehet a futam vége…

„Romain, gyere ki a boxba. Gyere ki most. 10 másodperces büntetést kaptunk. Gyere ki” – „MIÉRT?” – „Az Ocon-incidensért” – „Vicceltek. Viccelnetek kell…” – Grosjean nem értette, miért kapott büntetést a honfitárssal, Esteban Oconnal való koccanásért. A futam után egyébként többen egyetértettek vele, a csapatvezető, Günther Steiner pedig újfent kritikával illette a bírákat…

Romain Grosjean és Esteban Ocon (Fotó: XPB) Romain Grosjean és Esteban Ocon (Fotó: XPB)

„Igen! Megnyertük. Megnyertük. Nagyszerűen vezettél” – „Húú-húú! Grazie ragazzi, grazie. Forza Ferrari!” – a csapat gratulációja a győztesnek, Sebastian Vettelnek, és a német mondhatni szokásos válasza, az istálló „anyanyelvén”.

„Apa, annyira büszke vagyok rád, és bárhová is mégy, én mindig támogatni foglak. Szeretlek. Egyébként, imádtam a rajtodat. Szeretlek” – ilyen üzenetet sem kap minden nap az ember! Felipe Massának hétéves kisfia gratulál angolul utolsó hazai versenye leintését követően. A brazil azonnal elérzékenyült a fiú szavait hallva…

„Szeretlek! Szeretlek! Mindannyiótokat szeretlek! Nagyon szépen köszönöm” – így búcsúzott a 2008-as ezüstérmes hazai közönségétől, és mondott köszönetet a Williamsnek.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Borítókép: Felipe Massa (Fotó: XPB)

További tartalmak