Thomas Doll: Az a fontos, májusban hogy néz ki a tabella

A Fradi szakvezetője elárulta, Paintsil esetében 10-15 perc edzés elég volt, hogy leigazolása mellett döntsenek.

A Ferencváros labdarúgócsapata eddig remekel az őszi szezonban. Szeptember óta hét győzelem és egy döntetlen a mérlege. A siker kulcsa a rendszerességben rejlik, hiszen többnyire ugyanazok kaptak szerepet ezeken a meccseken.

„Sikeres csapathoz szükség van néhány játékosra, akik rendszeresen játszanak. Amikor túl sokat kell variálni meccsről-meccsre, akkor nem épülnek be az automatizmusok, nehezebb megtalálni az összhangot és a lendületet” – mondta a csapat vezetőedzője, Thomas Doll az M4 Sport Fradi TV című műsorában.

Elmondta, a szezon elején több labdarúgónak kellett más pozícióban játszania, most viszont megvan az állandóság, és ez meg is látszik a játékon. Érdekesség, hogy ennek az alapcsapatnak három embere augusztus végén csatlakozott a kerethez.

„Spirovski, Blazic és Paintsil érkezése nagyon fontos volt, a keretünk velük bővült, és érezhető lett a csapaton belüli minőség emelkedése is. Szerencsére hamar beilleszkedtek és azonnal nagyszerű teljesítményre voltak képesek” – mondta a Fradi edzője a három légiósról.

Kiemelte, mindig rizikós egy külföldi 19 éves játékos szerződtetése, de Paintsil esetében 10-15 perc edzés elég volt, hogy eldöntsék, kell a Fradinak. A szezon elején pont egy ilyen játékos hiányzott a keretből.

Jelenleg második a Fradi a tabellán, de a Videoton csak gólaránnyal előzi meg a zöld-fehéreket. „Nem számít, hogy most az első vagy a második helyen állunk, az a fontos májusban hogy néz ki a tabella. Most elől vagyunk, de hosszú még a szezon. Ahhoz képest ahogy kezdtük a szezont és amennyi kritikát kaptunk a nyári hónapokban, most nagyon jó helyen vagyunk” – zárta mondandóját Doll.