Musorujsag
Élő Eredmények

Vandoorne: Alonso nem a mentorom!

Vandoorne: Alonso nem a mentorom!

F1i
A McLaren belga újonca, Stoffel Vandoorne rutinosabb csapattársát, Fernando Alonsót is legyőzendő ellenfélnek tartja. A fiatal pilóta örül, hogy a spanyol klasszis mellett gyűjtheti a tapasztalatokat, azt viszont elutasítja, hogy márkatársa egyfajta mentorként segítené fejlődését.

A korábbi GP2-es bajnok (a Honda-motor megbízhatósági problémáiból adódó teszthiány és a vezetési stílus F1-hez igazításának nehézségei miatt) meglehetősen döcögősen kezdte királykategóriás pályafutását, és az évad első felében alaposan elmaradt Alonsótól. Később aztán felvette a ritmust, és többször ott loholt a spanyol nyomában, sőt le is előzte őt.

Felmerült, formajavulásához a csapattársnak is köze volt, hiszen mentorként segíti őt, ahogyan azt a Williamsnél is láthattuk Felipe Massa, és a szintén kezdő Lance Stroll esetében. Vandoorne azonban leszögezte, az ő kapcsolata más márkatársával. „Nem” – felelte határozottan, amikor a Globo feltette a kérdést, Alonso hasonló szerepet tölt-e be pályafutásában, mint Massa a fiatal kanadaiéban. „De természetesen együtt dolgozunk, ugyanannál a csapatnál, és egy irányba tartunk” – tette hozzá.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

„Viszont nem áll mellettem, hogy segítsen engem. Nyitottak vagyunk, és normális beszélgetéseink vannak, amikor épp nem a versenyautóban ülünk, de nem, ő nem az én mentorom. Talán Lance-nek szüksége van minderre, nem tudom” – jegyezte meg a Williams fiatal pilótája kapcsán.

Noha nem segíti őt mentorként, Alonso jelenléte értelemszerűen pozitívan hat Vandoorne fejlődésére, hiszen ő a mezőny egyik legtapasztaltabb és legtehetségesebbnek tartott versenyzője, a belga tehát rengeteget tanulhat pusztán azzal, hogy figyeli őt, és igyekszik megfogadni a tanácsait. Ezt ő maga sem tagadja, sőt ismét kiemelte, örül, hogy az egyik legjobb Forma–1-es pilóta mellett töltheti debütáló szezonját.

„Valószínűleg ő a legjobb viszonyítási pont a Forma–1-ben” – mondta a fiatal belga. „Jó a kapcsolatunk, még akkor is, ha komoly a versengés kettőnk között, ami egyébként teljesen normális. Az idei szezonban nem túl erős a csomagunk, de attól még pozitív volt ez az egész, hiszen lehetőségem nyílt arra, hogy közel kerüljek hozzá” – zárta gondolatát.

A McLaren 2017-es csapata (Fotó: XPB) A McLaren 2017-es csapata (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

További tartalmak