Musorujsag
Élő Eredmények

Lett egy jó utazós sztorija: F1-es teszt helyett fürödni ment Brazíliába…

Lett egy jó utazós sztorija: F1-es teszt helyett fürödni ment Brazíliába…

Autosport
Jó döntésnek tartja, és humorral fogadta Lando Norris a Pirelli e hétre tervezett gumitesztjének törlését. Közben pedig már átutazta a világot, hogy megsemmisítő vereséget mérjen a világ F3-as mezőnyére Makaóban…

A Forma–3-as Európa-bajnokság idei győztese ezen a héten eredetileg a Pirellivel és a McLarennel teljesített volna egy tesztnapot a Brazil Nagydíjnak otthont adó Interlagosban, ám miután már az F1-es hétvégén is állandóak voltak a bűnesetek a versenypálya körül, az olasz gumibeszállító a csapattal közösen úgy határozott, törli a gyakorlást. Lando Norris a McLaren juniorjaként, kimondottan a teszt miatt utazott Sao Paulóba, ám végül anélkül csomagolhatott, hogy bármi dolga is lett volna ott.

A brit tehetség a történtek után azért feltalálta magát. „Visszamentem a hotelbe, és vettem egy fürdőt” – mondta az Autosportnak. „Épp elolvastam az útmutatást arról, mire valók a gombok a McLaren kormányán, mivel eltart egy ideig, mire megszokom. Aztán kaptam egy telefonhívást, hogy törölték a tesztet, ami bizonyos szempontból érthető. Nem volt a legbiztonságosabb a helyzet, és mindenki biztonsága érdekében döntöttek így.”

„Ezek után visszatértem, hogy vegyek egy fürdőt, aztán kijelentkeztem, és már utaztam is Makaóba az első szabadedzésre. Szó szerint elmondhatom: csak egy fürdőért utaztam el Brazíliába! Mostantól ha bárki megkér, meséljek egy jó utazós sztorit, el fogom mondani, hogy Brazíliába mentem egy fürdésért! Ez egy jó történet.”

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris a nyáron a Hungaroringen így is vezethette már az idei McLarent (Fotó: XPB)

A program módosításának volt egy pozitívuma is: Norris így részt vehetett az ezen a hétvégén megrendezendő Makaói F3-as verseny szabadedzésén, és nem kellett teljesen felkészületlenül nekivágnia a viadalnak. Igaz, az interlagosi túrának így is ára volt: csekély 20 ezer kilométert kellett repülnie.

Norris aztán a csütörtöki első időmérőn megmutatta, milyen fából faragták: fáradtsága ellenére megszerezte az ideiglenes pole pozíciót. Mégpedig szerény 0,9 másodperces előnnyel… „Nehéz volt az utazás, de most már sokkal boldogabb vagyok. Eléggé kimerültem, mivel hosszú volt az út Brazíliából. Onnan Párizsba repültem, aztán Sanghajba, majd onnan Makaóba. És bár egész jó tervem volt az időzónaugrás leküzdésére, és megfelelő időpontokban aludtam, mentálisan így is kikészített az utazás.”

„Tegnap délután négykor értem ide a megbeszélésre, de ma szenvedtem. Korán ébredtem, eléggé fáradt voltam. Az eredmény azonban feldobott. Jó volt így kezdeni, és remélhetőleg holnap már jobb állapotban leszek, és jobb munkát tudok végezni” – nyilatkozta Norris, akinek lazasága és tehetsége is azt mutatja, már most érdemes odafigyelni rá.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: McLaren)

További tartalmak