Musorujsag
Élő Eredmények

Szép lövés, bedobás, lufik és alábökések az NB I. 16. fordulójában

Szép lövés, bedobás, lufik és alábökések az NB I. 16. fordulójában

M4 Sport/m4sport.hu
A válogatott szünetet követően igazán élvezhető összecsapásokkal tért vissza az OTP Bank Liga, de a remek megoldások mellett akadt néhány viccesebb megmozdulás is.

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában 22 találattal kényeztették a futballrajongókat a csapatok, amelyek közül a Mezőkövesd igazi bombagólokat szállított a közönségnek.

Jó iramú találkozókat nézhettek végig a szurkolók, talán a DVTK felcsúti vendégjátéka és a Debrecen–Videoton ütközet emelkedett ki, de Mezőkövesden sem érhette szó a ház elejét.

Szokták mondani: aki játszik, csak az tud hibázni. Alábbi videónkban kigyűjtöttünk néhány érdekesebb megmozdulást, amelyek nem úgy sültek el, ahogyan azt kivitelezőjük eltervezte.

Először a Puskás Akadémiában futballozó Molnár Gábor csapta be az operatőrt, annyira mellérúgott a labdának, majd a DVTK játékosa, Óvári Zsolt lőtt négy méterről öttel fölé. A szintén diósgyőri Eperjesi Gábornak is a lelátóról kellett visszahozni a lábát egy rosszul sikerült lövés után.

Az újpesti Cseke Benjámin közvetlen a lefújás előtt vezethette a Honvéd kapusára a labdát, azonban gól helyett egy hazaadás lett a támadásból.

A Debrecent erősítő Bódi Ádám egy kapáslövéssel próbálkozott a Videoton ellen, de a labda az oldalvonalon hagyta el a pályát.

A fehérvári Danko Lazovic általában a remek megoldásain kívül viselkedésével is fel szokta hívni magára a figyelmet, nem volt másként ez a Nagyerdőben sem, mondjuk Tőzsér Dániel is erősen ludas volt a vitatott szituációban.

Az utolsó megmozdulás Marko Scepovic nevéhez fűződik, aki Csekéhez hasonlóan megpróbálta átemelni a kapust, de a kivitelezés itt is gyengére sikerült.

A válogatásba Gróf Dávidnak, a Honvéd kapusának mellényúlása nem került be, az az eset egy külön fejezetet érdemel a 16. forduló históriás kötetében.

További tartalmak