Musorujsag
Élő Eredmények

Nikolics: Úgy gondolom, ezt a játékot csak így lehet csinálni

Nikolics: Úgy gondolom, ezt a játékot csak így lehet csinálni

vidi.hu/m4sport.hu
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) remekül szereplő Nikolics Nemanja meglátogatta egykori csapattársait Székesfehérváron.

A magyar válogatott támadó 2010 és 2015 között erősítette a Videoton együttesét, amelynek színeiben 149 mérkőzésen 87 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

A fehérváriaknál töltött utolsó két szezonjában gólkirályi címnek örülhetett, majd a Legia Warszawához szerződött, és a 2015/2016-os idényben a lengyel élvonalban is a legeredményesebb gólszerzőnek bizonyult. Remek sorozatát az MLS alapszakaszában sem szakította meg: a 2016/2017-es szezonban 24 találattal Észak-Amerikában sem akadt nála sikeresebb góllövő.

Mivel csapatával, a Chicago Fire-rel a rájátszás első mérkőzésén vereséget szenvedett, Nikolics és csapattársai számára elkezdődött a hosszú bajnoki szünet, melyet igyekszik hasznosan tölteni a magyar válogatott támadó.

„Két év telt el, hogy nem voltam itt. Sajnos a Legia után nagyon kevés volt a szünet, nem tudtam eljönni meglátogatni a srácokat. Meg kell szoknom, hogy ilyen hosszú a szünet Amerikában, de most volt időm meglátogatni a régi barátokat” – mondta Nikolics a vidi.hu-nak, majd hozzátette, a Videotonnál kapott lehetőséget arra, hogy bajnokságot nyerjen, gólkirály és válogatott játékos lehessen.

Nikolics az épülő Sóstói Stadionról is beszélt, és elejtett egy mondatot, amelyre valószínűleg felcsillant a Vidi-szurkolók szeme: „Látom, hogy még nincs kész, de biztosan egy fantasztikus stadion lesz, és remélhetőleg lesz benne pár Niko-gól is, de az még odébb van.”

„Egy ideje külföldön játszom és most mondtam itt pár játékosnak, amit a Vidinél kapnak, azt tényleg becsülni kell, mert ez egy európai szintű klub” – dicsérte egykori sikerei színhelyét a 29 esztendős csatár.

A székesfehérvári klubra most is és a jövőben is saját csapataként tekint Nikolics, aki az edzéseken és a mérkőzéseken is érzelmekkel telve futballozott: „Úgy gondolom, ezt a játékot csak így lehet csinálni.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ugrai: Szerencsés volt a gólunk, de egy büntetőt nem kaptunk meg
A magyar labdarúgó-válogatott támadója, Ugrai Roland szerint szerencsés szituációból született a csapat Costa Rica elleni gólja, azt viszont bánja, hogy a második félidőben a játékvezető nem ítélt büntetőt az ellene elkövetett szabálytalanság után.
Magyar futball