Musorujsag
Élő Eredmények

Leekens-interjú: Dzsudzsák nem elég, csapatkapitányokat keres

Leekens-interjú: Dzsudzsák nem elég, csapatkapitányokat keres

M4 Sport
Novemberben még a háttérbe húzódva figyelt, ezentúl azonban már Georges Leekens vezeti szövetségi kapitányként a magyar labdarúgó-válogatottat, melyben legalább hat-hét vezérszerepet vállaló játékost szeretne látni. A belga szakember az M4 Sportnak adott hosszabb interjút, amely a Sport7főben lesz látható teljes egészében.

Novemberben nem épp a legideálisabb képet kapta a nemzeti együttesről a nem sokkal korábban kinevezett Leekens. A kínos luxemburgi vereség és a Costa Rica elleni hazai győzelem során még a megbízott kapitány, Szélesi Zoltán irányítása alatt játszottak a mieink.

Leekens ennek ellenére pozitív hangnemben nyilatkozott, hangsúlyozva, a hangulat szempontjából fontos volt az évzáró győzelem, ahogy a kilátogató szurkolók támogatása is, melyet meg is köszönt. Sajnálta, de teljesen megértette, hogy nem telt meg a stadion. Viszont amit azon a találkozón és Telkiben – ahol az interjút adta – tapasztalt, azt megfelelő szellemiségűnek találta, erre szeretné továbbvinni.

Azt is kiemelte, példás, hogy Dzsudzsák Balázs csapatkapitányként sérülése ellenére is a társaival maradt, azonban nem kizárólag tőle vár vezérszerepet. „Nemcsak egy kapitányra van szükségem, hanem hat-hét olyan játékosra, aki képes lehet erre a szerepre. Vereség esetén minden kritika a csapatkapitányra zúdul. Fontos, hogy minden eredményért együtt vállaljuk a felelősséget” – mondta a csapatban gondolkodó a szövetségi kapitány.

A teljes interjút november 27-én hétfőn, az M4 Sport magazinműsorában, a Sport7főben láthatják.

További tartalmak