Ha néztétek a vasárnapi adást, gondolom láttátok, hogy ugrottam. Utólag nem bántam meg, ráadásul nem is volt olyan durva, mint amilyenre számítottam. Hallom, ahogy hangosan felnevet minden bázisugró és ejtőernyős. Minden tiszteletem a tiétek, számomra ebben a zuhanós világban a gyorsulás a legrosszabb érzés. A zuhanás eleje. De itt ezen nem nagyon gondolkodtam, amikor a Vobi (Vobeczky Zoltán, főszerkesztő) rám írt a szabadedzések alatt, hogy le kéne ugrani.

A fiúk tudják, hogy minden hülyeségben benne vagyok. Ki is használják egyébként, tehát ha szívtatni kell valakit, az is én szoktam lenni leginkább. Pont ezért azt hittem, hogy az ugrással viccelni akartak, de ha így is volt, előbújt belőlem Marty McFly, aki ugye sosem nyuszi! Ezért átrongyoltam a rajongói zónába és megnéztem a cuccot. Besz…s.

46 méterről eresztenek el egy darun, lent egy hálóba huppansz be olyan 80km/órás sebességgel, ami meg is állít 4 méteren. Megbeszéltem, hogy kipróbálom szombaton az időmérő előtt. Aztán hazamentünk, én meg megírtam, hogy ugrani fogok.

Na, akkor kicsit megriadt mindenki itthon. 40 éves vagyok, család, fájó derék…stb. Ha kitöröm a nyakam, sosem bocsátották volna meg maguknak. Hajnalban kaptam is egy újabb üzenetet Vobeczky Zolitól, hogy mégsem gondolta komolyan és nem kell ám, nehogy. :DDD

De akkor már elhatároztam, így bő 10 órával később elindultam felfelé a darun. Egy ilyen ugrást minél több kameraállásból érdemes rögzíteni, de nekünk csak 1 bazinagy kameránk volt, az is Szilárd nyakán a földön. Nincs nálunk GoPro, mert ezeken a hétvégéken nem tervezünk akciót rögzíteni, de mintha valahogy megéreztem volna, az út előtt, elkértem Joci barátomtól a 360-as kameráját, hogy kicsit próbálgassam nektek a Boxutca online-ra. Joci a Pápai és még Kijev előtt kapta a kamerát, hogy az Eurovíziós döntőről csináljon pár jó felvételt VR sisakokhoz, úgyhogy tudtam, hogy most épp nem használja. Elkértem tőle és mennyire igazam volt!

Miközben aláírtam a papírt, ami minden felelősség alól mentesíti az üzemeltetőket, ha kitörném a nyakam, hirtelen eszembe jutott, hogy ha már fent vagyok és van kis kamera nálam, itt kéne felvenni a műsor beköszönését. Vasárnaponként mindig úgy indul az adás, hogy a helyszíni riporter elmondja, hogy „itt vagyunk, juj, de klassz, a szó a stúdióban Andié…”. Mennyire menő lenne így indítani az utolsó futamot?

Már csak azt kellett kitalálni, hogy mégis hogyan mondjam ezt el anélkül, hogy a magyarul nem beszélő „ledobó”-ember ne a mondat felénél indítson zuhanásnak? Vázoltam neki, hogy én adok utasítást, ha azt hallja, hogy GO, akkor zuhanhatok.

Talán a legfélelmetesebb rész a daruban a várakozás. Borzasztó magasan van, onnan fentről azt sem hiszitek el, hogy eltaláljátok a hálót. Lent is mondták, hogy próbálják minél rövidebben megcsinálni a bekötést és felvitelt, mert sokan ott gondolják meg magukat. Na, ezzel szemben én legfelül egy felkonfot terveztem elmondani, lehetőleg elsőre, érhetően, nem remegő hanggal.

Rám kötötték a cuccot, nekiálltunk és akkor elhatároztam, hogy 1 megoldás van: nem szabad lenéznem!

Úgyhogy nem néztem le. Már épp mondtam volna a konfot, amikor a legváratlanabb pillanatban fülsüketítő hangossággal elindultak az F2-esek. Na, akkor meg azért nem tudtam beszélni.

Nem maradt más választásom, mint 46 méteren a szabadban lógva megvárni, míg elmennek a pálya másik részére és amíg ott vannak, gyorsan elmondani a konfot, szólni, hogy „go”, majd megpróbálni nem vonyítva lezuhanni. Az eredményt láttátok az adás elején, de itt kicsit hosszabb verzióban is mutatom. A vonyítás elkerülése sikerült a legkevésbé. 🙂 Az én szép magas hangomon, az kifejezetten szórakoztató… ebben a videóban az nincs benne. Nem véletlenül!

Na, most az van Ádám, hogy innentől átveszem, mert ahogy fentebb is írtad, a kollégáid nagyon jó fejek veled. 🙂 Száva-Nagy Zsolt vagyok, nálam landolnak a cikkek, és naná, hogy nálam van Ádám „vonyítós” videója is. Szó nem lehet arról, hogy nem mutatjuk meg… 🙂 

Benne a felkészüléssel, ahogy Ádám – egyébként egész hero módon viselkedve – „leszervezi” a forgatást az ugrálóház munkatársaival…

ÍME:

A másik videó pedig, amiről Ádám írt meglepetés lesz! Szilveszterkor!!! 🙂

Innentől ismét Ádám…

Ezután már minden csak egy unalmas szombati időmérőnek tűnt. Kimentek a versenyzők, megfutották a köröket, Valtteri mindenkit meglepett és már lőttük volna haza a cuccot, amikor mindenhol megállt az internet. Na, erről beszéltem az előző írásomban: a netre nem lehet tévéműsort alapozni. Ezen a ponton esélyes volt, hogy az ugrásom felesleges lett és csak nagyon kevés, nagyon rövid tartalmat tudok hazalőni.

Közben hívott a Szujó Zoli, hogy Dzsudzsák Balázst látta a Williams boxban, kapjam el, meséljen az F1-ről. Elkaptam.

Kedves volt és nyitott. Első találkozásom volt vele úgy, hogy a kérdéseken felül is tudtunk beszélgetni. Egyszer majd biztos csinálok vele egy hosszabb interjút is, de most csak a kötelező körökre volt időnk, mert épp az anyagok hazalövését próbáltuk megoldani. Ami végül sikerült, műholdon ment minden, Dzsuzsi vasárnap már a tévében beszélt, én meg zuhantam a műsor elején.

Utána volt még egy Renault 40-éves buli, amin a vendégek megkapták ajándékba Jolyon Palmer leselejtezett sapkáit! :DDDDD

Nem gondolták túl, úgyis ki kellett szórni valahogy… az első, aki rám ír Facebookon, megkapja emlékbe!

Nem is maradt más dolgunk, mint elkezdeni az év végi F1-es műsorba interjúkat csinálni az utolsó nap. Ez végül nehezebbnek bizonyult, mint gondoltuk. Kösz Liberty!

Vasárnap a legizgalmasabb nap minden hétvégén, mert a paddock megtelik hírességekkel és élettel. Nem mintha szombaton nem lenne pörgős, de vasárnap még az is kijön, aki egyébként nem jönne. Ráadásul nekem már az év végi műsorban kellett értékeléseket felvennem, ami azt jelenti, hogy mindenkit volt indokom megszólítani. Jól is ment a délelőtt, Stewart, Carrey, Prost, Eddie Jordan és még sokan meséltek nekem az évről. Még Nico Rosberg is hajlandó volt pár mondatot üzenni a magyaroknak.

Tudnotok kell, hogy Rosberg sosem volt a legjobb interjúalanyunk. Egyszerűen annyira piac-orientált, hogy a magyar közönség túl kicsi neki. Egy BBC vagy Rai Uno hosszú percekig kérdezgethet, de a srácok a Kunigundából nála a „futottak még” kategória.  Vagy nem áll szóba velünk, vagy nagy nehezen mond is egy mondatot, de az utolsó két szónál már csak a hátát látni. Ezért meg is lepődtem, amikor egyszercsak elkezdett a magyar nézőkhöz beszélni. Aztán az utolsó mondatában csak a hátát láttuk… 😉 Sebaj, fejlődik!

Miközben rohangáltam évértékelőket szerezni, elkezdtek arról pusmogni, hogy Gordon Ramsey is itt van. Na, ő nagy kedvencem. A tévézés mellett én is gasztronómiával foglalkozom, de simán is imádok főzni.

Szóval tényleg ott volt, én meg két interjú között már mentem is felé, hogy kicsit kérdezgessek tőle, de azonnal jelezte, hogy interjút nem ad. „Akkor egy közös selfie?” Na, azt lehetett… ki is rakom a falra majd!

A futam előtt Niki Laudát kergettem már egy ideje, de valamiért csak nem akart megállni nekem. Akárhányszor odaléptem hozzá, mindig elhajtott, hogy neki most majd fontos szereplése van és mennie kell. Azóta tudjuk, hogy huszonakárhány év után ott fejezte be tévés szakkomentátori munkáját, dehát én ezt honnan tudhattam volna? Végül csak kierőszakoltam belőle 4 mondatot az évadról! Kellemes csalódás volt.

Ez a verseny abban is különbözik, hogy itt a pilóta parádé előtt a sajtósok is összeállnak egy fotóra, átadják az év leggyorsabb kerékcseréjéért járó díjat és még pár dolgot. Ez azért érdekes, mert a sajtósokról sokan kérdeznek engem, mint egyetlen kapcsolat a pilóták felé. Majd róluk is írok külön, most legyen elég itt ez a kép azokról, akikkel nekünk személy szerint a legtöbbet kell dolgoznunk az évadban. Élet-halál urai tartalom tekintetében, a press officerek.

Már tényleg csak a futam utáni interjúk vártak ránk, ám azokkal kapcsolatban volt egy kis változás, illetve egy teszt. Szombaton, a nap végén ez a papír várt az asztalomon a sajtóközpontban Matteótól:

A lényeg benne az, hogy a futam végén 2 helyen lehet majd interjúztatni. Az egyiken csak azok állhatnak, akiknek élő adásuk van. Oda megy a top 3 versenyző, majd elmennek sajtótájékoztatóra, majd csak utána jönnek hozzánk, azokhoz, akik nem élőben közvetítik az interjúkat.

Ezalatt a 4. helyezéstől lefelé mindenki elsőként hozzánk jön, majd utána az élőkhöz. Kicsit bonyolult, de a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a versenyzőknek fogalmuk sem volt, hogy épp kihez álljanak oda interjút adni. Ebből akkora kavarodás lett, hogy rengeteg versenyző elfelejtett interjút adni csatornáknak, a többiek meg hangosan puffogtak nekem a beszélgetés elején. Nem fogtok meglepődni…Kimivel az élen.

De az új rendszer tesztjének fényes lezárása csak a nap végén történt meg, amikor Bottas, Hamilton és Vettel annyira elfáradt a sajtótájékoztató végén, hogy egyszerűen nem jöttek vissza nyilatkozni nekünk. Na, állt a bál, de a pilóták már leléptek, úgyhogy a fél sajtó évadzáró interjúk nélkül maradt. Szerintem nem ez lesz a rendszer jövőre… 😉

Még hosszasan elköszöntünk mindenkitől, benéztünk pár búcsúbulira, majd visszamentünk a hotelbe. Másnap reptér, hazarepülés, csók a családnak, egy közös vacsora, aztán indulás újra Dohába, Norbi WTCC futamára…

Remélem, megnyeri a világbajnokságot! Nagyon szerencsés vagyok, mint riporter. Ott állhattam az arénában, amikor a magyarok 600 év után újra kijutottak a foci EB-re, és most ott lehetek a pályán, amikor egy FIA túraautó versenysorozat világbajnoka egy hazai versenyző lehet.

Nagyon szurkolok! A következő napló már arról szól majd.

Pénteken a tévében találkozunk!

Ádám