Musorujsag
Élő Eredmények

Nem lesz visszatérés, végleg befejezte a darts élő legendája

Nem lesz visszatérés, végleg befejezte a darts élő legendája

MTI/facebook.com
A hétfő esti világbajnoki döntő elvesztése után Phil Taylor megerősítette, hogy befejezi a pályafutását és a jövőben csak bemutató darts-mérkőzéseken szerepel.

A sportág 57 éves legendás alakja 7-2-re kapott ki a fináléban a szintén angol Rob Crosstól, de egyáltalán nem volt csalódott a vereség miatt.

„Fantasztikus karrierem volt. Kérdezték, hogy folytatom-e, de elég volt” – mondta a meccs után a 16-szoros világbajnok Taylor, akinek The Power (Az erő) a beceneve.

Minden idők legeredményesebb darts-játékosa 21. alkalommal szerepelt vb-döntőben, ezúttal némi meglepetésre jutott el a végjátékig.

„Harminc évig ez volt az életem. Még egyszer utoljára mindent megpróbáltam, és sikerült eljutnom a fináléig, boldog vagyok, hogy így történt” – fogalmazott Taylor, aki egy papírlapra felírt köszönömmel hálálta meg szurkolóinak a bíztatást a londoni Alexandra Palace-ban, ahol 3500 néző zsúfolódott össze.

Riválisáról, Rob Crossról Taylor azt mondta, „olyan volt, mint jómagam 25 évvel ezelőtt”. Győztes honfitársa – aki abban az évben született, amikor Taylor az első vb-címét nyerte – viszontdicsérte őt, „briliáns játékosnak” nevezte.

„Nagyszerűen érzem magam. Ez az első trófeám. De ez most Philről szól, aki hihetetlen, fenomenális” – fokozta még a friss világbajnok, akinek ugyancsak van már beceneve, mégpedig a Voltage, azaz feszültség. Érdekesség, hogy a 27 éves játékos, aki korábban villanyszerelőként kereste a kenyerét, csak 2016 óta profi, s mostani sikerével több pénzt gyűjtött – 400 ezer fontot, azaz 140 millió forintot -, mint eddigi dartsos pályafutása során összesen.

A hétfő esti döntő után a világszövetség, a PDC bejelentette, hogy a vb utáni második legfontosabb verseny, a World Matchplay mostantól a Phil Taylor Trophy nevet viseli. A The Power ez utóbbi viadalon is rekorder 16 sikerével.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Darts-vb: a búcsúzó Taylort elsöpörte Cross
Az angol Rob Cross nyerte Londonban a darts-világbajnokságot, miután az újév első napján rendezett hétfő esti döntőben 7-2-re legyőzte a sportág legendáját, a 16-szoros világbajnok, pályafutása utolsó versenyén szereplő Phil Taylort.
Sportok
Campus Sportfesztivál Debrecenben
Kedden és szerdán rendezik meg Debrecenben a Campus Sportfesztivált, a hazai és határon túli felsőoktatási intézmények legnagyobb nyári sporteseményét.
Sportok