Musorujsag
Élő Eredmények

Észak-Korea a hangulatról is gondoskodik Phjongcshangban

Észak-Korea a hangulatról is gondoskodik Phjongcshangban

MTI
Észak-Korea 230 fős szurkolói csoportot és egy 140 fős zenekart is küld a februári phjongcshangi téli olimpiára.

Minderről az egymással ellenséges viszonyt ápoló két koreai ország egyezett meg egymással, egy héttel azt követően, hogy az északiak vállalták a részvételt a dél-koreai játékokon.

A dél-koreai egyesítési minisztérium szerdán közleményben adott hírt a két ország közötti, olimpiát érintő tárgyalások legfrissebb eredményeiről, egyúttal jelezte, hogy a  megbeszélések során több téma is szóba került már. Többek között az észak-koreai sportolói csapat méretéről, közös kulturális programok megvalósításáról.

Ahogy arról is, hogy feszültséget gerjesztett a dél-koreai női jégkorong-válogatott tagjainál az a terv, hogy közös csapatot indítsanak.

Ezt az ötletét múlt héten vetették fel az illetékesek a két ország delegációinak tárgyalásai során. Az észak-koreai oldalról érkező javaslattól a déli tárgyalópartnerek nem zárkóztak el, ám az országban kritikusan fogadták, s most a válogatott kapitánya is kifejezte nemtetszését.

„Ilyen kevéssel a torna előtt bárkit beépíteni a csapatba kicsit veszélyes, elsősorban a válogatott tagjai közötti kémia miatt, mivel a lányok hosszú ideje készülnek már együtt – mondta Sarah Murray, a dél-koreaiak 29 éves amerikai-kanadai szakvezetője. – Azért is nehéz a helyzet, mert a játékosaim úgy érzik, kiérdemelték a helyüket, s hogy ott lehetnek az olimpián. Ezek után új játékosokat betenni biztosan befolyással lenne a sportolóinkra.”

A kedvezőtlen fogadtatás miatt a dél-koreai vezetők jelezték, mindent megtesznek azért, hogy ne legyen negatív hatással a válogatott tagjaira a változtatás, s kérik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy a megengedettnél nagyobb keretet nevezhessenek be a játékokra.

Az egyesített csapat ötletéről – több más mellett – a szerdai tárgyalások során dönthetnek a felek.

UPDATE:

Észak- és Dél-Korea megegyezett arról, hogy sportolóik együtt vonulnak be a nyitóünnepségen, illetve közös női jégkorong-válogatottat indítanak a februári phjongcshangi téli olimpián.

A két ország delegációinak szerdai megbeszélését követően kiadott közös nyilatkozatból ezen felül kiderül, hogy Észak-Korea összességében 550 fővel képviselteti majd magát a téli játékokon, a sportolók és hivatalos személyek mellett 230 fős szurkolói csoport, 140 művész és 30 tekvondós lesz ott az olimpián.

Az északi küldöttség január 25-én utazik majd át a dél-koreai játékok helyszínére.

További tartalmak