Musorujsag
Élő Eredmények

Fekete zászlóért kiáltott, még a büntetés is elmaradt

Fekete zászlóért kiáltott, még a büntetés is elmaradt

Motorsport-Total, Autosport
Alaposan magára haragította a Force Indiát vasárnap délután Carlos Sainz. Sergio Pérez már a kizárásért kiáltott, csapattársa pedig egy pályalevágás miatt panaszkodott.

Két balesetet kellett kivizsgálniuk az FIA versenybíróinak a Kanadai Nagydíjon, ám büntetést egyik ügyben sem szabtak ki. Brendon Hartley és Lance Stroll első körös balesete mellett Sergio Pérez és Carlos Sainz biztonsági autós újraindításnál történt koccanását is egyszerű versenybalesetnek ítélték. A történtek kárvallottja csak azt nem értette, hogyan…

A két versenyző az első kanyar előtt akadt össze. Pérez a külső íven volt, majd miután spanyol ellenfele hozzáért, elvesztette uralmát az autója fölött, és oldalra csúszva le kellett vágnia az első kombinációt. A mexikói ezzel pozíciókat veszített, és mivel muszáj volt két kiállásra átállnia, már nem is tudott a pontszerzők közé kapaszkodni, a 14. helyen intették le.

Közvetlenül az eset után Pérez olyannyira dühös volt, hogy a rádióban bőszen szidta ellenfelét, és már a fekete zászlót követelte, amely a sportszerűtleneket zárja ki a versenyből.

A futam után már valamivel higgadtabban nyilatkozott, de a büntetést továbbra is hiányolta. „Megelőztem őt az egyes kanyarban, hagytam neki elég helyet, és nem tudom, hogy miért jött nekem” – panaszkodott Pérez. „Meglepett, hogy nem kapott büntetést, mert én már elöl voltam, próbáltam helyet hagyni neki, amennyire tudtam, hogy mindkét autó elférjen a kanyarban. Mégis megtörtént. Megfogtam az autót, ami egyenest a fal felé tartott, és szerencsém volt, hogy folytatni tudtam.”

A Force India ügyvezető igazgatója, Otmar Szafnauer is roppant bosszús volt. „Sergio remekül versenyzett addig, amíg Sainz neki nem ment és le nem kényszerítette őt a pályáról. Ezzel kicsúsztunk a pontszerzők közül. Megcsinálta az előzést, és rendkívüli csalódás, hogy négy-öt helyet veszítettünk emiatt. Gyakorlatilag véget ért a délutánunk.”

Carlos Sainz és Sergio Pérez (Fotó: XPB) Carlos Sainz és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Sainz ezzel szemben Pérezt érezte felelősnek, aki szerinte túl korán váltott irányt. „Csak nézze vissza a felvételeket! Látni fogja, hogy én nem mozdultam a féktávon, és semmi furcsát nem csináltam, tartottam a saját ívemet. Ő túl optimista volt a külső íves előzéssel, nagyon korán fordította el a kormányt és ezért ütköztünk össze. A részéről ez mindenképpen kockázatos volt, az én szempontomból viszont nem” – nyilatkozta higgadtan a 8.-ként célba érő renault-s.

Sainz végül a másik Force Indiát is le tudta győzni. A jól rajtoló, az első körben Nico Hülkenberget is megelőző Esteban Ocont a kerékcseréknél, fordított elévágással gyűrte maga mögé. De a 9. helyen célba futó franciát is sikerült felbosszantania. „Az utolsó körökben már majdnem meg tudtam előzni őt, de azért nem sikerült, mert lerövidítette a pályát, és ezzel időt nyert az utolsó körre. Pedig már éppen előzni készültem” – panaszkodott Ocon, akit egyébként mindenekelőtt azért előzött meg a két Renault, mert csapata elrontotta a kiállását.

Hogy a Force India ennyire paprikás, ha a Renault-ról van szó, az persze érthető, hiszen éles csatát vívnak egymással a bajnokságban, és a tavalyi negyedik helyét védeni próbáló gárda a gyengébb idénykezdés miatt továbbra is jelentős hátrányban van. Miközben Enstone már 56 pontnál tart, a Force India neve mellett éppen fele ennyi, 28 egység áll. „Volt bennünk annyi, hogy több pontot szerezzünk, és a taktikánk is rendben lett volna. A csapat jó formát mutatott ezen a hétvégén, amivel elégedettek lehetünk, de hiába volt jó a tempónk, tovább kell nyomnunk” – adta ki a jelszót csapatának Ocon.

Borítókép: Carlos Sainz és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak