Musorujsag
Élő Eredmények

Semmi dráma – így élte meg Hülkenberg az ijesztő bukfencét (videóval)

Semmi dráma – így élte meg Hülkenberg az ijesztő bukfencét (videóval)

Sky Sports
Ijesztőnek tűnt, Nico Hülkenberg mégsem tartotta nagy balesetnek az első körös bukfencét. Nem látta az őt levegőbe küldő Romain Grojseant.

Sivatagi meleg ide vagy oda, egy pillanatra megfagyott a levegő Abu-Dzabiban az év utolsó versenyének rajtja után. Nico Hülkenberg a mezőnyben harcolt pozícióért Romain Grosjeannal, akivel a 9-es kanyarban összeért a kerekük. A Renault egyből a levegőbe emelkedett, bukfencezett egyet, majd olyan balszerencsésen ért földet a bukótérben, hogy még egy bukfenc lett belőle. A sárga-fekete masina a gumifalnak támaszkodva pihent meg – fejjel lefelé.

Hülkenberg egyből jelezte csapatának, hogy jól van, kiszállni viszont helyhiány miatt nem tudott, így meg kellett várnia, míg talpra állítják a sérült autóját. Később a pálya orvosi központjában is megvizsgálták, ám sérülés nélkül megúszta az esetet.

„Teljesen jól vagyok, csak a megszokott csalódottság van, amit akkor érzel, amikor már az első körben kiesel. Nem éppen erre készültem. Olyan hosszú a hétvége, nagyon készülünk, és pocsék érzés, amikor ezek után már az első körben, így kiesünk, sérült autóval. Nagyon csalódott vagyok, de szerintem versenybaleset történt” – értékelt Hülkenberg.

Elárulta, egyszerűen nem látta, hogy ellenfele még mellette van, amikor fordulni kezdett a kanyarkombináció jobbos szakaszában. „Romainnal versenyeztünk, és a nyolcas kanyar előtt mindketten blokkoltunk. Én kisodródtam, de ő még jobban. Azt gondoltam, elhagyta a pályát, és ezért is támadtam a kanyarcsúcspontot. A jelek szerint még mindig ott volt, és ütköztünk, majd jött pár szaltó, ami talán izgalmasnak tűnt kívülről, de nem volt igazán drámai, nem volt nagy baleset, nem értek nagy erőhatások. Egyszerű balszerencse volt: nem láttam Romaint.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Az eset az utolsó versenyen még egyszer ráirányította a figyelmet 2018 elejének egyik fő vitatémájára, a glóriára. A bukókeret ezúttal nem könnyítette meg az autóból való kiszállást, ám Hülkenberg – aki sosem volt nagy rajongója a fejvédőnek – szerint ez nem jelentett gondot. „Fogalmam sincs, hogy a glória gátolt-e vagy sem. Eleve nagyon szűk volt a hely, és amikor fejjel lefelé állsz, nem olyan egyszerű megtalálni a gombokat és a többi dolgot, mert mindent másképp látsz. Számomra ez volt az első alkalom, hogy egy autóval fejre álltam. Csak ültem és vártam, hogy a pályabírók kimentsenek.”

Hülkenbergnek tehát nem sikerült célba érnie az utolsó versenyen, és pontot sem tudott szerezni, de így is ő lett az alsóház bajnoka azzal, hogy megszerezte az összetettbeli 7. helyet. Erre vegyes érzésekkel gondolt, csakúgy, mint arra, hogy a Renault célját teljesítve konstruktőri negyedik helyezett lett. „Való igaz, hogy az élcsapatoknak nagyobb költségvetésük és jobb hátterük van, de ettől még velük is versenyzünk, és a győzelemhez mindannyiukat le kell győznünk. Elfogadom ezt az eredményt, de szeretnék a nagyfiúk között küzdeni a jövőben.”

Borítókép: Nico Hülkenberg balesete (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak