Musorujsag
Élő Eredmények

Nem elégszik meg a csoportból való továbbjutással a kéziszövetség

Nem elégszik meg a csoportból való továbbjutással a kéziszövetség

MTI
Az első hét közé kerülés a minimális elvárás a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben a csütörtökön kezdődő német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A férfi kézilabda-világbajnokság összes mérkőzését élőben láthatja az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az elnökség a prémiumot is ehhez igazította, az első hely 120 millió, a második 90 millió, a harmadik 60 millió, a negyedik 40 millió, az ötödik 30 millió, a hatodik 20 millió, a hetedik pedig 15 millió forintot ér.

„A végső cél természetesen az olimpia, a világbajnokság pedig egy nagyszerű lehetőség arra, hogy ehhez közelebb kerüljünk” – mondta Kocsis Máté.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a 2020 tavaszán sorra kerülő selejtezőtornákon. A magyar csapat a koppenhágai D csoportban pénteken Argentínával, vasárnap Angolával, jövő hétfőn Katarral, jövő szerdán Egyiptommal, jövő csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább.

Marosi László, az MKSZ alelnöke elmondta, sokszor beszélnek „álomsorsolásról” a vb kapcsán, de nagyon jó játékra lesz szüksége a csapatnak a továbbjutáshoz.

A középdöntő herningi II. csoportjában minden bizonnyal az olimpiai bajnok Dánia, az előző vb-n ezüstérmes Norvégia, valamint Ausztria vagy Tunézia vár majd a magyarokra. Ebből a hatosból az első kettő a hamburgi elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat, ugyancsak Herningben.

magyar férfi kézilabda-válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott játékosai a Dánia elleni felkészülési mérkőzés után.

A válogatottat két szövetségi kapitány, Csoknyai István és Vladan Matics irányítja, előbbi arról beszélt, hogy a felkészülés kétharmadán túl van már a csapat, amely a múlt héten Dániában játszott két mérkőzést az olimpiai bajnokkal.

„Azt gondolom, hogy az első mérkőzésen elszenvedett tizennégy gólos vereség nem reális, mint ahogyan az sem, hogy mi a másodikon a félidőben már nyolc góllal vezettünk. A két csapat közti különbség valahol félúton van – mondta a szakember. Hozzátette, nem lesz könnyű dolga együttesének már a csoportkörben sem. – A csoportunkból egyedül Angola nem jelentette még ki, hogy tovább akar jutni. Nehéz dolgunk lesz, a középdöntőben pedig gyilkos mérkőzések várnak ránk.”

Csoknyai István beszélt a 37 éves Nagy László szerepeltetéséről is:

„Sok jó játékosunk van jobbátlövő poszton, de van aki csak védekezik, van aki pedig a támadásból veszi ki a részét, mint Ancsin Gábor, akinek könyökével van probléma. Ebben a helyzetben Laci szerepe felértékelődik, a ki-ki meccseken nagy hiba lenne, ha egy ilyen kiváló játékosnak a segítségét mellőznénk.”

Vladan Matics megjegyezte, kulcsfontosságú lesz, hogy a csoportkört követően – miután hét nap alatt öt meccset játszott a csapat -, milyen gyorsan tudnak majd regenerálódni a játékosok.

Nagy László a Magyarország - Szlovénia kézilabda világbajnoki selejtező első mérkőzésén a szlovéniai Koperban 2018. június 9-én. (MTI Fotó: Czagány Balázs) Számíthat Nagy László játékára a vezetőség, (MTI Fotó: Czagány Balázs)

Nagy László kijelentette, jó állapotban érzi magát, és úgy számíthat rá a szakmai stáb a világbajnokságon, ahogyan azt elképzelik. Lékai Máté elmondta, a közelmúltban játszott felkészülési mérkőzések közül Chile ellen simán nyert a csapat, a dánok elleni két összecsapás viszont szerinte sem tükrözte a valódi különbséget.

Kocsis Máté kitért arra a helyzetre is, hogy a csapaton belül három játékosnak, Balogh Zsoltnak, Bodó Richárdnak és Lékai Máténak is várhatóan gyermeke születik majd a torna ideje alatt. Hangsúlyozta, a család a legfontosabb, ezért mindegyiküket hazaengedik majd, persze a lehető legrövidebb időre. „Ezek megismételhetetlen pillanatok egy ember életében, nem szeretnénk válogatott játékosainkat ettől megfosztani” – fogalmazott.

További tartalmak