Musorujsag
Élő Eredmények

Csoknyai: nem lehetetlen a hétbe jutás, de nem lesz könnyű menet

M4 Sport
Csoknyai István szövetségi kapitány szerint nem lehetetlen a szövetség által kitűzött cél, azaz az első hétbe kerülés a férfi kézilabda-világbajnokságon, de senki ne számítson könnyű menetre.

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyarok számára pénteken kezdődő vb-n a Magyar Kézilabda Szövetség minimális elvárása az első hét közé kerülés a csapattal szemben. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a 2020 tavaszán sorra kerülő selejtezőtornákon. A magyar csapat a koppenhágai D csoportban pénteken Argentínával, vasárnap Angolával, jövő hétfőn Katarral, jövő szerdán Egyiptommal, jövő csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább.

„Azt gondolom, hogy a cél reális – nyilatkozta az M4 Sportnak Csoknyai István. – Sokat beszéltünk arról, hogy könnyű a csoportunk, de ettől még onnan tovább is kell jutni, ráadásul jó lenne ponttal. A középdöntő nagyon nehéz, de már a csoportban is minden mérkőzés nagyon nehéz lesz. Ahhoz, hogy bekerüljünk a hétbe, Dánián, Norvégián és Svédországon kívül senki nem előzhet meg minket. A túloldalról is fog érkezni egy kiváló válogatott, a csoportunkban is vannak veszélyes ellenfelek, tehát nem lesz egyszerű ezt a hetedik helyet hozni. Ugyanakkor nagy hiba lenne, ha nem tűznénk ki magunk elé egy olyan célt, amivel mindannyian boldogok lennénk.

A kapitányi páros másik tagja, Vladan Matics szerint a sűrű program miatt a regenerálódás kulcsfontosságú lesz, különösen a „nagy testű” játékosok, mint Bánhidi Bence Bodó Richárd esetében. A szakember a harmadik és negyedik csoportmeccstől, azaz a Katar és az Egyiptom ellenitől tart egy kicsit. „Szerintem ez lesz a kulcskérdés, hogy hogyan tudunk regenerálódni és a videózás alapján mi, edzők milyen taktikai elemeket tudunk beépíteni erre a két meccsre.”

A magyar csapat csoportprogramja a 2019-es férfi kézilabda-világbajnokságon (Forrás: M4 Sport) A magyar csapat csoportprogramja a 2019-es férfi kézilabda-világbajnokságon (Forrás: M4 Sport)

A magyar válogatott az argentinok ellen kezd a vb-n, a pénteken 18 órakor kezdődő mérkőzést – akárcsak a mieink többi találkozóját – az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti. A meccsek többségét a tévében is adjuk, míg onlilne az összes mérkőzés látható lesz élőben. A közszolgálati sportcsatorna szerda este kilenctől egyórás vb-felvezető műsorral jelentkezik.

További tartalmak