Balogh Zsolt: Még szerencse, hogy szereztünk egy pontot

Csoknyai István szerint nagyon kellemetlenül védekezett Argentína a magyarok ellen a férfi kézilabda-világbajnokság pénteki meccsén. A szövetségi kapitány a mieink közül a 11 gólos Balogh Zsolt teljesítményét emelte ki.

A magyar válogatott első vb-meccsén remek kezdés után végül csak 25–25-ös döntetlent játszott az argentinokkal Koppenhágában. Csoknyai István a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, az argentinok nyitott védekezése nagyon kellemetlen volt, csapata a védekezés és a támadás közötti hármas cseréből adódóan nem tudott könnyű gólokat lőni, mindig csak felállt fal ellen küszködtek, és sokszor technikai hibával fejezte be a támadásokat. „Támadásban játszottunk szép dolgokat, de nem tudtuk azt a jó játékot játszani, amit szerettünk volna” – nyilatkozta a szakember, aki az átlövők közül Balogh Zsoltot emelte ki. A kapitány hozzátette, a beállós játékkal adós maradt a válogatott, Bánhidi Bencét alig jutott szerephez a mérkőzésen.

A kapitányi páros másik tagja, Vladan Matics a könnyű gólokat, indításokat hiányolta a csapat játékából. „Bíztunk benne, hogy le tudjuk védekezni ezt a tiki-takát, ezt a kellemetlen játékot, de sajnos nem mindig sikerült. Nekem a könnyű gólok, indítások hiányoztak nagyon, a szélsőket sem hoztuk helyzetbe, ezek nagyon hiányoznak ilyen kellemetlen csapatok ellen. Fontos, hogy nem kaptunk ki, megyünk tovább” – fogalmazott a tréner.

„Kicsit sem vagyok elégedett” – kezdte értékelését a 11 gólos Balogh Zsolt. A Szeged átlövője szerint az első félidő „rendben volt”, a második játékrészben azonban mind védekezésben, mind támadásban visszaesett a csapat teljesítménye. „Fejetlenség volt elöl, rengeteget hibáztunk, egyszer-kétszer én is túlvállaltam magam, egyedül akartam megoldani, amikor egy passzal több lehetett volna benne. Ma több jó teljesítmény kellett volna. Még szerencse, hogy szereztünk egy pontot, mert a játék képe alapján simán benne volt az is, hogy elveszítjük ezt a mérkőzést. Egy meglepetés már volt a csoportban, szerintem ezt is annak lehet tekinteni, úgyhogy lesznek itt érdekes mérkőzések, nem szabad csüggedni. Most persze nehéz, de nagyon hosszú a csoportkör, lesznek még meglepetések és körbeverések, úgyhogy a következő mérkőzése kell most már készülni.”

Balogh az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a saját produkciója teljesen lényegtelen, mert csapatszinten a szünet után föléjük kerekedtek az argentinok. „Örülhetünk ennek az egy pontnak, mert el kell ismernünk, hogy ellenfelünk a második félidőben egyértelműen jobban játszott. Csak a meccs elején tudtunk dominálni, de harminc perc jó játék ezen a szinten kevés. Csalódottak vagyunk, mert szerettük volna győzelemmel kezdeni a világbajnokságot.”

Hozzátette, minden bizonnyal ilyen jellegű meccsek várnak rájuk a csoportkör folytatásában is. Balogh elismerte, támadásban és védekezésben is rengeteget hibáztak, nem volt folyamatos a játékuk, nem voltak kellően türelmesek. „Erőlködtünk az egész mérkőzésen, és inkább csak találtuk a góljainkat, ahelyett, hogy kidolgozott ziccerek végén szereztük volna őket.”

A négygólos Bánhidi Bence szerint a jó kezdés után a csapat ráült az eredményre, a védekezés pedig nem volt eléggé hatékony. A Szeged beállója szintén megemlítette, hogy kellemetlen stílusban játszottak az argentinok „Sokkal jobban kell koncentrálni az ilyen csapatok ellen. Sokkal több volt ebben a meccsben, ezt az Argentínát öt-hat góllal meg kellett volna vernünk.”

Báhnidi hozzátette, az ilyen nyitott védelem ellen sokkal szervezettebben, türelmesebben kellett volna játszani. „Azt gondolom, hogy kapkodtunk, minden támadásunkat gyorsan be akartuk fejezni, ők pedig abóól gyorsan tánk tudtak jönni.”

Ilyés Ferenc úgy fogalmazott, hogy a magyar válogatottnak hátrányban is volt tartása, a végén a győztes gólért is támadhatott, azonban nem sikerült lövéssel befejezni a támadást. A Tatabánya átlövője szerint nem szabad csüggedni, mivel még csak most kezdődött a világbajnokság. „Már volt meglepetés a csoportunkban, mi szerencsére egy ikszet kiharcoltunk, én még mindig bízom abban, hogy tovább fogunk jutni” – tette hozzá Ilyés, aki a szélsőjátékot hiányolta.

Bodó Richárd az MTI-nek nyilatkozva elmondta, nagyon jól játszottak a dél-amerikaiak hatos védőfalával szemben, de amikor ellenfelük agresszívabbá vált, nem találták a megoldást. „Szenvedtünk minden gólért, ez pecsételte meg a két pontunk sorsát. Nagyon gyorsan jöttek, nem tudtuk, mikor, hova kell mennünk, össze-vissza szaladgáltunk, néha támadásban is. Ezt át kell beszélnünk, mert ha valaki látta ezt a meccset, biztosan meg fog próbálni ugyanígy játszani ellenünk” – nyilatkozta a MOL-Pick Szeged balátlövője, aki három kísérletből egy gólt dobott pénteken.

Bodó leszögezte, a mérkőzés képe alapján nyertek, nem veszítettek egy pontot, mert a második félidőben csak szenvedtek, de lát esélyt rá, hogy a folytatásban javítani tudnak a teljesítményükön.

A magyar válogatott a koppenhágai D csoportban vasárnap Angolával, hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három lép tovább. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.