Lékai elárulta, miben kell mindenképp fejlődnie a válogatottnak

A magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója, Lékai Máté szerint az argentinok elleni első világbajnoki mérkőzésen elért döntetlen alkalmával a védekezés nagyjából rendben volt, de a lerohanásokból és a szélről szerzett gólok tekintetében egyértelműen fejlődnie kell a csapatnak, amelynek csak egy célja lehet az igencsak összeszokott Angola ellen.


„A védekezés jobban ment, de abban is van hova fejlődni, de egy jó védekezésből meg könnyű gólokat kéne lőnünk, mert hat a hat ellen nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Láttuk ezt a svédek meccsén is, ahol a skandinávok azzal tudták legyőzni Egyiptomot, hogy lerohanásból több gólt dobtak” – mondta Lékai a csapat szombati edzésén, majd a vasárnapi ellenfélről, Angoláról is szót ejtett.


„Nem láttam korábban Angolát játszani. Számomra meglepetés volt, hogy megverték Katart. Összeszokottak, hiszen 12 játékosuk is egy klubban szerepel, de nekünk csak egyetlen célunk lehet, hogy megszerezzük az első győzelmünket.”


A Magyarország–Angola vb-csoportmeccset 18 órától élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.