Musorujsag
Élő Eredmények

Vb-t megjárt védőt tesztel az NB I. sereghajtója

Vb-t megjárt védőt tesztel az NB I. sereghajtója

m4sport.hu
A 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél próbajátékra érkezett az OTP Bank Ligában sereghajtó Szombathelyi Haladáshoz, szerdán pedig már bizonyíthat is a vezetésnek és az edzői stábnak.

A Haladás a télen nem vitte túlzásba az igazolásokat, eddig csak Holdampf Gergő (Budapest Honvéd) érkezett az NB I. sereghajtójához.

Most azonban úgy fest, újabb játékossal bővülhet a szombathelyiek kerete: a 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél próbajátékon szerepel az együttesnél, a Maribor elleni szerdai, idegenbeli felkészülési mérkőzésen (16 óra) pedig már bizonyíthat is – olvasható a klub honlapján.

A 33 éves középső védő korábban a szlovák Puchóv, a Petrzalka, a Banska Bystrica, a Slovan Bratislava, majd az orosz Rosztov és Tom Tomszk, valamint a Dunaszerdahely csapatában játszott.

Saláta 2015 januárja óta a Slovan futballistája volt, ősszel 12 meccsen lépett pályára és két gólig jutott, év végén viszont lejárt a szerződése Pozsonyban.

A szlovák első osztályban 234 meccsen 31 gólt szerzett, a válogatottban 40-szer játszott és kétszer volt eredményes. Nemzetközi szinten is megmérette magát, szerepelt a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, valamint ott volt a szlovák válogatottal a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.

„Saláta Kornél neve már a nyáron szóba került, akkor végül nem sikerült leigazolunk – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – Tudjuk, hogy jó futballista, élőben is kíváncsiak vagyunk rá, amennyiben sikerül vele megegyeznünk, szerződtetjük. Pinte Patrik viszont fél évig kölcsönben a szlovák Komarnóban szerepel és Petró Balázs iránt is érdeklődnek. A nigériai középpályástól, Chibuzor Bruno Ibehtől elköszöntünk, nincs olyan fizikai állapotban, hogy segíthessen nekünk. Még nem végleges a keretünk, valószínűleg érkezők és távozók is lesznek.”

További tartalmak