Musorujsag
Élő Eredmények

Sterbik kész a beugrásra

SzPress
A Telekom Veszprém kapusa, Sterbik Árpád kész a bevetésre, ha ismét ugrasztaná a kézilabda-világbajnokságon szereplő spanyol válogatott – tudta meg az SzPress Hírszolgálat.

A 39 éves kapus tavaly is utólag becserélve segítette a végül Európa-bajnoki címig meg sem álló spanyolokat. Sterbiknek az már második beugrása volt, és elképzelhető, hogy a vébén ismét megteszi.

Sterbik Árpád  (fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Annyi a különbség, hogy szemben a legutóbbival, most készül a bevetésre, melyre ötven százalékos esélyt lát. „Nem lehet tudni, hogy mi történik ma vagy holnap, melyik kapus szorul ápolásra vagy kényszerül feladásra, ezért aztán most is készenlétben állok, hogy ha hívnak, ne kelljen negyedóra alatt összepakolnom, úgy, mint tavaly – nyilatkozta. – Annyiban jobb a helyzet most, hogy edzésben vagyok, a Veszprémben maradt játékosokkal együtt keményen készülünk az elkövetkezendő hónapok klubmérkőzéseire.”

Spanyolország a B jelű hatosban eddig hibátlanul, négyből négy meccset nyert meg, akárcsak Horvátország. A zárófordulóban a csoportelsőségről egymás ellen döntenek.

A vajdasági kézis elismeréssel beszélt kollégái teljesítményéről, a kapuszsenik világbajnokságának nevezte a tornát. A látottak azt mondatják vele, hogy csak az a válogatottak érezhetik magukat biztonságban, amelyek két klasszisra támaszkodhatnak, mert a boldoguláshoz egy jó kapus már édes kevés, szinte nincs olyan együttes, amely ne rendelkezne eggyel sem. „Ebben az iszonyatosan gyors tempójú kézilabdázásban egyre kevesebb az esély arra, hogy a kapusposzton akár csak egy mérkőzést is le lehetne játszani csere nélkül” – indokolta meg, miért óriási előny a két, akár meccs közben, akár meccsenként egymást váltó, és egyaránt magas szintet hozó kapus. Példaként a magyarokra csütörtökön váró svéd párost, Andreas Palickát és Mikael Appelgrent is megemlítette, valamint még a dán Landint és Greent is. És a spanyolokat, Vargast és Corralest.

A fejlődő afrikai és ázsiai poszttársaitól viszont még várja, hogy ne csak egy-egy alkalommal, hanem sorozatban nyújtsanak kimagaslót, mert a szemében csak ebben az esetben nőhetnek fel a legfelső szintre.

Még nem tudhatjuk, hogy Sterbiket látjuk-e a vébén, de ha sor kerül rá, velünk semmikép nem marad le róla: az M4 Sport minden meccset élőben közvetít tévén és/vagy online.

További tartalmak