Musorujsag
Élő Eredmények

Hetesből lőtte a vb legpimaszabb gólját a volt veszprémi

m4sport.hu (kép: epa)
A korábban a Veszprémet is erősítő Kiril Lazarov hosszú évek óta a macedón kéziválogatott első számú játékosa. Ezt 38 évesen, az idei a világbajnokságon is igazolta. Talán ezért is merte megkockáztatni párját ritkító kivitelezéssel az oroszok elleni hetesét.

A találkozó tétje az volt, hogy melyik együttes játszhat a 13. helyért, amely majd az alsóház legjobbjáról hivatott dönteni. Már két perc sem volt hátra, mikor négygólos orosz fórnál – szóval Lazarovék szempontjából reménytelen helyzetben – állt oda a büntetőhöz a 2002 és 2007 között Magyarországon játszó balkezes átlövő.

Első lendítése után Oleg Grams mindenki máshoz hasonlóan várta, hogy kövesse a második, ám a macedón átette a jobb kezébe a labdát és ütemtelenül, pincérmozdulattal átejtette. A kissé pofátlan megoldása tudatában elnézést kért az orosz kapustól, aki nem vette a szívére, hogy így kibabráltak vele.

Lazarov a csoportkör után a kanadai táblázat élén állt, és a szombaton szórt kilenc góljával a mesterlövészek között is átvette a vezetést.

A győzelmet az oroszok zsebelték be, 30-28-cal ért véget a mérkőzés.

További tartalmak