Musorujsag
Élő Eredmények

A Renault együtt érez a Williamsszel, Russell büszke csapatára

A Renault együtt érez a Williamsszel, Russell büszke csapatára

RacingFans, Crash
A Renault technikai igazgatója, Nick Chester együtt érez a két és fél tesztnapot veszítő Williamsszel, hiszen tudja, milyen nehéz dolguk a volt a csapatoknak 2019 előtt. George Russell eközben kijelentette, a késés ellenére büszke csapatára!

A Williams csak a teszthét harmadik napján délutánján csatlakozott a mezőnyhöz, és mindössze 88 kört teljesített Barcelonában, ahol a legszorgosabb rivális (a Mercedes) a 600-as álomhatárt is átlépte. A Renault technikai igazgatója az ellenfél nehézségei kapcsán kijelentette, teljes mértékben együtt érez a britekkel, mert tudja, nagyon nehéz dolguk volt.

Kiemelte, a Renault-nak gőzerővel kellett dolgoznia, hogy időben elkészüljön új autójával (egy ideig úgy tűnt, nem lesznek kész annak bejáratásáig, végül azonban tartották a határidőt). „Mi is késésben voltunk. Elég nagy volt rajtunk a nyomás, és szerintem a többiek is hasonló cipőben jártak.”  

„Ez egyfajta láncreakció volt, amit az új szabályok kései véglegesítése indított el. Későn határozták meg az új előírásokat, ezért voltak a csapatok arra kényszerítve, hogy az utolsó pillanatig keményen dolgozzanak, ha a lehető legjobbat akarják kihozni ezekből az előírásokból. Nagyon nehéz volt. Amíg az ember nem élte át egy autó elkészítését, el sem tudja képzelni, mennyire nehéz feladat ez, és mennyi alkatrésznek kell megéreznie az utolsó pillanatig” – magyarázta.

„A srácok, akik ezeket az elemeket készítik, fantasztikus munkát végeznek, hiszen több ezer alkatrészt kell legyártaniuk egy-két héttel a határidő vége előtt. A legtöbbször mindent egyszerre kell csinálniuk. Elképesztően zsúfolt időszak ez, melyben, ha egy-két probléma fölmerül, az ember máris négy-öt napot veszíthet” – hangsúlyozta.

George Rusell (Fotó: XPB) George Rusell (Fotó: XPB)

A Williamsnek most nyolc helyett öt naposra kell rövidítenie tesztprogramját, ami Chester szerint bár nehéz feladat, nem lehetetlen. „Van mód a program rövidítésére. Meg kell határozniuk, melyek az elsődleges tesztelemek, a többivel pedig várniuk kell. Ami valóban nehéz az az, hogy a megbízhatóság miatt rengeteg kört kell teljesíteni. Nekünk ez tavaly nagyon sokat segített. Idő kell ahhoz is, hogy megértsék az autó működését, de ebben minden kör segíteni fogja őket. A versenyzőknek is lehetőségük nyílik arra, hogy tanuljanak és megszokják a gépet.”

 Bár újonc lévén őt is rosszul érintette az elveszített tesztlehetőség, George Russell nem dühös a történtek miatt, sőt büszke csapatára, hogy a teszthét végén már pályára tudta vinni az autót. Kiemelte, néhány évvel ezelőtt a Force India is hasonlóan kezdett, végül mégis erős évet zárt, a helyzetet tehát ők sem láthatják reménytelennek.

„Bosszantó volt látni, hogy mindenki más pályán van. Versenyzőként nem erre vágyik az ember, de hamar elmúlt, mert megértem, mennyit dolgoztak a srácok, hogy elkészítsék az autót. Amíg valaki nem része egy F1-es csapatnak, nem értheti, mennyi munka van egy autóval. Azzal, hogy a gép eljusson a pályára. Januárban körbejártam a gyárat, és elképedtem, mennyi erőfeszítést igényel az alkatrészek elkészítése, noha két évig már dolgoztam egy F1-es csapatnál” – utalt a Mercedesre.

„Láttunk már hasonlót ahhoz, ami most történt. 2015-ben a Force India kihagyta a teszteket, és mégis ötödik lett a bajnokságban. A tesztekért nem osztanak pontokat. Ki tudja, mit hoz majd a jövő?” – fogalmazott a tavalyi Forma–2-es bajnok.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak