Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo: A Red Bull-lal sem lennék előrébb…

Ricciardo: A Red Bull-lal sem lennék előrébb…

Reuters
Daniel Ricciardo reagált Helmut Marko közelmúltban tett kritikus nyilatkozatára, és megállapította, a Red Bull-lal sem lenne közelebb a céljához…

A Red Bull tanácsadója egy nemrég adott interjúban felidézte a Daniel Ricciardo szerződéshosszabbításával kapcsolatos 2018-as tárgyalásaikat. Elmesélte, volt versenyzője csalódásként élte meg, hogy sem a Mercedestől, sem a Ferraritól nem kapott komoly ajánlatot, és a Renault végül ezt kihasználva kezdte csábítgatni a szép jövőről szóló prezentációival. Helmut Marko a partnerségük során már megtanulta, hogy nem hihet a franciáknak, ám szerinte Ricciardót sikerült „rászedniük”, így kötött ki náluk 2019-ben.

Szezonja eddig valóban nem alakult olyan jól, mint elképzelte. Négy verseny alatt egyszer szerzett pontot, háromszor esett ki, és sok műszaki hibával is szembesültek. Barcelonában a hétszeres futamgyőztest megkérdezték, mit szól volt felettese verziójához, de nem tudták kihozni vele a sodrából. „Én rendkívül pozitív és optimista vagyok annak kapcsán, hová lyukadhat ki a mostani szezonunk. Nem bántam meg a váltásomat” – felelte.

Emellett finoman rámutatott, hogy a Red Bull is sok mindent remélt 2019-től, ám pillanatnyilag a közelébe sincs annak a szintnek, amiről ábrándozott, és továbbra is stabil harmadik a Mercedes és a Ferrari mögött. „Nem akarok tiszteletlen lenni a Red Bull-lal, de most őszintén: ha a Red Bullnál maradok, akkor megint csak negyedik helyeket szerzek. Pont úgy, mint az utóbbi öt évben. Nem látom, hogyan fejlődtem volna abban a helyzetben. Itt ellenben még akkor is fejlődhetek, ha hullámvasutazunk és kihívásokkal szembesülünk.”

Hullámvölgyekből eddig több volt, és egyelőre Barcelona sem alakult a franciák szája íze szerint. Két versenyzőjük a 14-15. helyen végzett a második szabadedzésen, 1,5 másodperces hátránnyal. Ricciardo 0,073 másodperccel volt lassabb Nico Hülkenbergnél. „Délelőtt egészen elégedett voltam, ahogy bizonyára mindenki, aki fejlesztéseket hozott. Úgy éreztem, egészen jól működnek az újításaink. Elsőre pozitív volt, de sajnos utána nem tudtunk igazi előrelépést tenni” – értékelt Ricciardo, hozzátéve, hogy a hosszú etapjaikon jobban ment nekik, csak egy körön küszködtek.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Ezek alapján a folytatásban jobb eredményeket vár maguktól. „Jobbnak érzem magunkat ennél, egyértelműen.  Még mindig úgy érzem, hogy bejuthatunk a Q3-ba. Azt nem állítom, hogy még van bennünk hét tized, de  bizakodó vagyok, holnapra feljavulunk” – ígérte.

A Haas egyelőre 0,8 másodperccel jobb volt náluk, és Nico Hülkenberg attól tart, hogy nem válhatnak a kihívóikká. „Szoros a középmezőny. Az egykörös tempónk nem valami jó, de szerintem tudunk még javítani rajta. A hosszú etapok már ígéretesebbek voltak. Most különösen a Haas volt brutálisan erős. És a McLaren is jó munkát végez. Voltak problémáik a versenyeken eddig, de a tempójuk mindig jó volt. Szóval muszáj lesz megerőltetnünk magunkat, és gyorsabbá tennünk az autót” – vélekedett a csapat rutinosabb tagja.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak