Decembertől a mozikban az új Schumacher dokumentumfilm!

A család közreműködésével készült új dokumentumfilmet mutatnak be Michael Schumacher pályafutásáról és életéről. Az alkotás decemberben a mozikban lesz először látható!

Michael Schumacher felesége, Corinna, és korábbi menedzsere, Willi Weber társaságában a 2001-es Magyar Nagydíj után (Fotó: XPB)

Idén januárban töltötte be az 50. életévét Michael Schumacher, és ősszel lesz a 25. évfordulója annak, hogy 1994-ben az első Forma–1-es világbajnoki címét szerezte a Benettonnal. A jubileumok alkalmából a 2013 decemberében súlyos fejsérülésekkel járó síbalesetet szenvedő exversenyző családja és menedzsmentje egy dokumentumfilm készítésében működött közre.


Az alkotás egyszerűen a Schumacher címet kapta (csakúgy, mint a menedzsere, Sabine Kehm által írt 2006-os könyv), és december 5-én fogják bemutatni a németországi és svájci mozikban. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a rekordbajnok szurkolói számára nem lesz szélesebb körben elérhető a film. Máris szó van a jogok értékesítéséről, így várhatóan többek között Ausztriában és további országokban, de az online platformokon, így a Netflixen és az Amazonon is megtekinthető lesz a mozi. Schumacher globális népszerűségét ismerve a szakértők máris biztosra veszik, hogy számos ország lecsap majd a filmre, és legkésőbb 2020-ban sok helyen a vászonra fog kerülni.


Bár a hétszeres világbajnokról már számos dokumentumfilm készült (aktív pályafutása alatt is), a Schumacher lesz az első olyan, amit családja támogatott, valamint aminek aktívan közreműködött a forgatásában. Benne a legközelebbi családtagok, így az általában nem szívesen nyilatkozgató feleség, Corinna Schumacher, a két gyermek, a 22 esztendős Gina-Maria, valamint a szintén versenyző, 20 esztendős Mick Schumacher, de az édesapa, Rolf Schumacher is beszélni fog a híres családtagról, a közös életükről. Mellettük egykori riválisok, kollégák és segítők is kamera elé álltak. A rekordbajnok pályafutásának bemutatása mellett a film várhatóan a magánember Schumacherhez is közelebb fogja hozni a nézőt.




Michael Schumacher családja: lánya, Gina-Maria, fia, Mick és felesége, Corinna (Fotó: Michael Schumacher/Twitter) Michael Schumacher családja: lánya, Gina-Maria, fia, Mick és felesége, Corinna (Fotó: Michael Schumacher/Twitter)


A produkciót egy hamburgi cég, a B|1 FILM jegyzi, a rendező Michael Wech és Hans-Bruno Kammertöns. Utóbbi személy korábban több hírességről is készített már dokumentumfilmet, többek között Boris Becker német teniszcsillagról is, és nemzetközi díjakat is nyert.


„Michael kiemelkedő pályafutása megérdemli, hogy a hétből első világbajnoki sikerének huszonötödik évfordulóján megünnepeljék. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ezt a filmet ennyire érzékeny és céltudatos emberek készítik” – nyilatkozta Sabine Kehm menedzser.


A film Schumacher balesetét nem fogja a középpontba helyezni, az exversenyző állapotáról pedig továbbra sem fog részleteket elárulni a privátszféráját féltve őrző család. Ám lesznek benne eddig még nem látott videófelvételek, így a családi archívumból származó képsorokat is közzé fognak tenni.


Az első rövid előzetesek már az elkövetkező hetekben láthatóak lesznek, többek között a jövő héten kezdődő Cannes-i Filmfesztiválon is vetíteni fogják a trailert, továbbá a jogokat már megvásárló országok moziiban is.




Michael Schumacher (Fotó: XPB) Michael Schumacher (Fotó: XPB)


A hivatalos ismertetőben az áll: „Egy film, mely magyarázatokat keres, és válaszokat ad, anélkül, hogy megszépítene bármit is. Michael Schumacher neve az egész világon megmozgatja az embereket. De ki valójában Michael Schumacher? A ’Schumacher’ dokumentumfilm bemutatja az ünnepelt sportolóhőst, aki mindig hű maradt az értékeihez. Figyelemreméltó, hogy a Schumacher család, a pályafutását kísérők és még az ellenfelek is mennyire érzékenyen és intenzív érzésekkel beszélnek róla. A barátjukról, a társukról, a kivételes tehetségéről, az egyedülálló munkamoráljáról, amik minden idők legjobb versenyzőjévé tették őt. A mozis dokumentumfilm egy globális ikonná válás és egy figyelemreméltó személyiségfejlődés történetét mutatja be.”


„Még ha az évek múlásával a versenyautói folyamatosan nagyobbá és gyorsabbá is váltak, és a sikerek szupersztárrá is tették őt, Schumacher akkor is megmaradt olyannak, amilyen mindig volt: egy nyugodt, visszahúzódó embernek, határozott értékrenddel, aki számára minden a családról szól. A családja, a hűség és a baráti kör mindig fontosabb volt számára a hírnévnél, a pénznél, a világszerte rá irányuló figyelemnél, amit a versenycirkusz hozott magával.”


Schumacher 2014-es hazaszállítása óta a család svájci birtokán ápolják, egy kész csapat végzi a rehabilitációját. Csak kevés információ szivárog ki róla, azok sem hivatalosak. A télen például az derült ki, hogy a németet családja Szilveszter előtt, valamint január 3-ai születésnapjára mallorcai birtokukra szállította, ahonnan csak hetek múlva tértek haza. Hogylétéről mindazonáltal nem adott, és nem is tervez adni tájékoztatást a család.