Musorujsag
Élő Eredmények

Csapatutasítás mentette meg Ricciardót Hülkenbergtől

Auto Motor und Sport, Autosport, Motorsport-Total
Csapatutasítással gátolta meg versenyző csatáját a Kanadai Nagydíjon a Renault. Nico Hülkenberg nem volt boldog.

Daniel Ricciardo házon belüli győzelmét hozta az időmérő edzés Montrealban a Renault-nál. Az ausztrál az előkelő 4. helyről indulhatott, miközben csapattársa, Nico Hülkenberg a 7.-ről. Kettejük hátrányát az jelentette a keményebb gumikon indulókkal szemben, hogy ők a lágy keveréken vágtak neki a versenynek. Ricciardo már korán, a 8. körben kereket cserélt, miután a Red Bull Pierre Gasly előző körös kihívásával erre kényszerítette őt. Hülkenberg 8 körrel tovább nyújtotta első etapját, így a másodikra előnybe került: frissebb gumiján felzárkózhatott csapattársára.

A verseny hajrájában Hülkenberg már támadási közelségbe került, ám 15 körrel a vége előtt a csapata rászólt, s megtiltotta a csatájukat. A páros így végül a 6-7. helyen ért célba, a Renault pedig bőséges ponttermésével a 8.-ról az 5. helyre lépett elő a konstruktőri bajnokságban.

A döntés ugyanakkor nem vette ki jól magát Hülkenbergnél, aki már a csapatrádióban „baromságnak” nevezte azt, közvetlenül a futam után pedig elégedetlenül beszélt arról, hogy csapata ürügyként azzal érvelt, hogy hűtenie kell az autóját. „Egyszerűen meg is előzhettem volna, és ha elhúzok, akkor is le tudom hűteni” – mérgelődött a német, aki 21 körrel a vége előtt zárkózott fel DRS-nyitási távolságba Ricciardóra. „Amikor ezek után megkapod az utasítást, hogy nem támadhatsz, elég bosszús vagy. Daniellel szemben úgy harcoltam ki a gumielőnyömet, hiszen az első szettet egészen a tizenhatodik körig tudtam vinni, és jó állapotban tartottam. Ezért volt a végén frissebb gumim nála.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

„Az első három kör lassú volt, aztán érzékeltem, hogy simán tartani tudom az előttem haladók tempóját, így óvni kezdtem a gumikat. Akár még tovább is nyújthattam volna a kerékcserét, de a fiúk féltek, hogy Gasly megelőzi Strollt, és ezzel gyorsan a kerékcserés zónába kerül.”

Később aztán már megértőbb volt csapatával szemben. „Valamilyen szinten meg tudom őket érteni. Idén nagyon sok pontot elajándékoztunk már, ezúttal biztosra akartak menni. Erre az eredményre égető szükségünk volt.”

A Renault főnöke, Cyril Abiteboul is ezzel magyarázta választásukat. „Daniel régebbi gumikon volt, mint Nico, de azért is, mert több gyors autóval együtt maradt, ezért nem lehettek olyan jó állapotban. Nico talán volt annyira gyors, hogy megelőzze őt, de azt mondtuk, fontos az eredmény. Nem jellemző a csapatunkra az ilyesmi, nem is kívánunk sokszor közbeavatkozni. Csak azt akartam biztosítani, hogy a csapat újra visszajöjjön a meccsbe, és a versenyzők is visszajöjjenek, hogy a következő hetektől innen folytathassuk. Ezen a hétvégén az volt a legfontosabb, hogy a lehető legközelebb kerüljünk a jelenleg negyedik McLarenhez.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Amikor legutóbb nyílt csatát engedélyezett a Renault a két versenyzőjének, koccanás lett belőle: Bahreinben Hülkenberg ugyancsak frissebb gumin hagyta faképnél Ricciardót, aki a csata során egyszerűen elfékezte magát, ezért csúszott kicsit össze a két gép.

Abiteboul kiemelte: „Megértem, ha Nico mérges.” Hülkenberg eközben önkritikusan megjegyezte: „Hülyén alakult a dolog. Egyszerűen jobbnak kellett volna lennem az időmérőn, és akkor így is, úgy is én lettem volna elöl.”

A Renault megígérte, hogy két versenyzője legközelebb újra szabadon küzdhet egymással. Franciaországban fog debütálni az új csomagjuk, melyet máris amolyan B-autóként emlegetnek. Reményeik szerint a megújulással nemcsak megerősítik helyüket a középmezőny elején, de a három élcsapathoz is közelebb kerülnek. Mind tempóban, mind pontszámban. „Szép eredményt értünk el” – mondta Ricciardo. „A McLaren nem szerzett pontot, és ez most biztató számunkra. Boldog vagyok, a csapatunk jó helyzetbe került, és ez mindenki számára megkönnyebbülés. Volt, hogy elég stresszes volt, de boldoggá tesz, hogy ennyire erős hétvégén vagyunk túl.”

További tartalmak