Musorujsag
Élő Eredmények

Hazai pályán jön el az igazság pillanata a Renault számára

Hazai pályán jön el az igazság pillanata a Renault számára

Autosport, Sky Sports, Renault | Szerző: Rozmán Zoltán
Nem a hazai pálya miatt kulcsfontosságú a Francia Nagydíj a Renault számára. Új fejlesztéseikkel véget vetnének az év eleji kálváriájuknak, és bizonyítanák, hogy amit a javulásukról nyilatkoznak, az nem üres fecsegés.

Az elmúlt években a Red Bull-lal a nyilvánosság előtt folytatott bokszmeccsük hatására az a kép alakult ki a Renault-ról, hogy leginkább a kommunikáció szintjén képesek jó teljesítményre: mindig sokat ígérnek, de abból keveset valósítanak meg, az elért előrelépésüket pedig képesek a valósnál nagyobbnak láttatni. Vártnál gyengébb idei évkezdésük láttán a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko le is csapta a magas labdát, és újra arról kezdett beszélni, hogy Daniel Ricciardót szépen „beetették” a franciák a múlt nyáron vázolt látványos jövőképükkel, melyből azonban semmi sem valósult meg.

A Renault a továbblépés ígéretével vágott neki 2019-nek: tavaly a középmezőny élére ugrottak, így idén a három élcsapattal szembeni lemaradásuk csökkentése volt a cél. Csakhogy Kanadáig még az alsóházból sem tudtak kiemelkedni, a hátrányuk pedig mit sem csökkent a legjobbakhoz viszonyítva. Hiába mondták azt a télen, hogy nagyot léptek előre a motorjukkal, hiába bizonygatták, hogy a Red Bull és a Honda ferdít, amikor azt állítja, hogy a japán erőforrás már jobb a Renault-énál, az első versenyek sok bizonyítékkal nem szolgáltak erre.

A csapatot irányító Cyril Abiteboul aztán Monaco táján színt vallott, és szokatlanul nyíltan elmagyarázta a kívülállóknak, mi miért történt. Állította, hogy a télen igenis nagy ugrást értek el a motorjukkal, több mint 50 lóerővel javítottak annak teljesítményén, ám elismerte, hogy ennek a megbízhatóság látta kárát, s az első hétvégéken alapvető problémák léptek föl. Hibásan tervezték meg az MGU-K-jukat és a belső égésű motor hajtórúdját is, amik miatt a bahreini kettős kiesésük után több hétvégén jócskán vissza kellett fojtaniuk a hajtóegységeiket. Aztán Barcelonában bevetették a második motort, a javított változatot. Akkor még óvatosan, csak félig föltekerve használták, majd Monacóban és Kanadában már a maximumon.

Nico Hülkenberg kiesése (Fotó: Formula1/Twitter) Nico Hülkenberg kiesése Bahreinben (Fotó: Formula1/Twitter)

Montreal erőpályaként kettős Q3-ba jutással, Daniel Ricciardo 4. rajthelyével, majd a másnapi 6-7. helyezéssel bizonyította, nem a levegőbe beszéltek. Végsebesség terén csak a Ferrarik előzték meg őket, a korábbi átlagban 1,5 másodperces hátrányuk a pole-szerzővel szemben pedig hirtelen 0,8 másodpercre csökkent. Abiteboul szívéről meg nagy kő esett le, hogy végre megmutathatták, nem csak ámítás, amiről év eleje óta beszéltek. „Nehéz időszak volt ez, személy szerint nekem is. Nem volt könnyű megállapítani, milyen hozzáállásunk legyen, milyen legyen a kommunikációs stratégiánk ebben az időszakban. Nagy volt az eltérés a megítélés és a valós teljesítmény között. Tudtam, mire vagyunk képesek elméletben, ha sima hétvégénk van, de nem tudtuk megmutatni. Emiatt minden hétvégén egyfajta kommunikációs válságba kerültünk. A külvilág pedig sokat vár és türelmetlen” – ismerte el, hogy kényelmetlenül érezték magukat az ellentmondás miatt.

„Kanadában nem tettünk mást, mint hoztuk, amit minden eddigi versenyen kellett volna. Nincs újdonság a motornál, egyszerűen úgy működtetjük, ahogyan végig kellett volna, ha nincsenek a hibák. A célunk most a lemaradásunk csökkentése, ennek el kell indulnia. És megkönnyebbülést jelent, amikor bizonyítani tudjuk a külvilágnak, mire vagyunk képesek.”

Helmut Marko és Cyril Abiteboul (Fotó: XPB) Helmut Marko és Cyril Abiteboul (Fotó: XPB)

Nem a levegőbe beszéltek a motor fejlődése kapcsán

A számok is a franciák verzióját támasztják alá a motor fejlődése szempontjából. A szakíró Mark Hughes szerint a téli 50 lóerős javulásuk reálisnak tűnik. A GPS-adatok alapján tudomása szerint a Renault erőforrása pillanatnyilag 25-27 lóerős hátrányban van az időmérő edzésen, miközben a versenyen ennél lényegesen közelebb került a Ferrarihoz és a Mercedeshez. A motor a két gyártó 2018-as utolsó motorjának szintjén áll. A különbség szombatonként nagyjából 0,2 másodpercet jelent időben kifejezve, vagyis a hátrány többi része a karosszéria gyengeségéből adódik.

És ezzel el is jutottunk ahhoz, miért számít kulcsfontosságúnak a Renault hétvégi hazai futama. Autójuk szinte teljesen megújul Franciaországban, olyan fejlesztések kerülnek föl rá, amiket már az előtte (a korábbi bővítések miatt) még bevallottan lomhán és kissé szétszórtan dolgozó, azóta viszont átszervezett és „gatyába rázott” gyári csapatuk alkotott meg, a gép korai hiányosságainak ismeretében. Bár ők ezt hárítják, többen amolyan B-autóként beszélnek a Paul Ricard-on pályára küldött R.S.19-esről. Új első szárny, új oldalsó légterelők, új padlólemez, valamint egy átdolgozott hűtőrendszer kerül rá. Utóbbi lehetővé tette az oldaldobozok, a kocsitest alapos átdolgozását is, vagyis aerodinamikai szempontból egy nagy ugrásban reménykednek. Ez állítólag akár fél másodpercet is hozhat számukra összességében, amivel nemcsak közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz, de adott esetben akár bosszanthatják az idén eddig „egyversenyzős” Red Bullt is.

Lehet, hogy két hete Montrealban a motorjuk bizonyított csak, és feküdt gépüknek a sok egyenessel tűzdelt pálya, az új csomaggal viszont most más helyszíneken is ugyanezt a szintet hoznák. Nico Hülkenberg szerint ez sikerülhet nekik. „Szerintem ez reális, mert az autónk eddig mindenféle pályán jól teljesített. A csomagunk következetes volt, mindenhol jól működött eddig, csak éppen az eredmények nem mutatták ezt, mert mindig volt valami hiba vagy ok, hol technikai, hol más jellegű. De optimista vagyok” – fogalmazott az idén hétből csupán kétszer a Q3-ba jutó német.

Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Kanadában a Renault stabilan megvetette lábát a középmezőny elején, bőséges ponttermésével pedig a 8.-ról az 5. helyre ugrott a konstruktőröknél, ahol már a McLarent ostromolja. „Jó érzés volt, hogy végre egy jó hétvégét teljesítettünk, mindenféle hiba és baki nélkül, és mindkét autót a pontzónába vittük. Ez remek visszajelzés Viry és Enstone felé is. A kemény munka kifizetődik. Eddig korlátok között voltunk. Az autóban mindig éreztem a potenciált, de emberi hibák, technikai hibák jöttek, gyakran hátulról indultunk a rajtrácson, olyan pályákon, amelyeken nem lehet előzni. Nehéz volt visszatérni, de elégedettséggel tölt el, hogy ezúttal sikerült oda hozni az autót, ahová tartozik” – foglalta össze Hülkenberg.

Hozzátette: „A három élcsapat eléggé távol van, de az egyik Red Bullt legutóbb erőből győztük le. Izgatottan várom a fejlesztéseket. Remélem, hogy javítanak az autón, és fel fogunk tudni zárkózni.”

A motorrészleget vezető Rémi Taffin büszke Viry-Chatillon munkájára. „Már a tesztekből és az első versenyből tudtuk, mire képes a motorunk. Összességében jó telünk volt, sokat dolgoztunk rajta, de két problémánk is volt az első két versenyen. Sikerült jól reagálnunk rájuk, Barcelonában újításokat vetettünk be, melyekkel megoldottuk a problémákat, és bizonyítottuk, hogy egyrészt megbízhatóvá vált az erőforrásunk, másrészt a teljesítménye is javult. Ez jó alap, de tudjuk, hogy még több kell. Montrealban viszont elégedettek voltunk, mert elértük az előzetes célunkat, és a középmezőny élére kerültünk.”

Alan Permane műveleti mérnök és Cyril Abiteboul csapatvezető (Fotó: XPB) Alan Permane műveleti mérnök és Cyril Abiteboul csapatvezető (Fotó: XPB)

Abiteboul szerint most már van mire alapozva bizakodniuk. „A kanadai eredmény, valamint ahogyan azt elértük, magabiztossá és motiválttá tesz minket ebben a megterhelő időszakban, ami a nyári szünet előtt ránk vár. Franciaország fontos mérföldkő számunkra, de nemcsak azért, mert ez a hazai versenyünk, hanem azért is, mert lehetőségünk lesz megmutatni, hogy versenyképesebbé váltunk. Miközben Kanada erőpályaként a motorunk fejlődését bizonyította, Franciaországban a karosszérián mutatunk be újdonságokat. Egy biztos: Montrealra hagyatkozva nem kényelmesedhetünk el, azt várva, hogy úgyis megismételhetjük ezt az eredményt, közelebb kell kerülnünk a legjobbakhoz” – tekintett előre.

A jó eredményre szükségük is lesz. A Renault új vezetősége árgus szemmel figyeli az F1-es gárda munkáját, és ha el akarják nyerni a hosszú távú bizalmukat, most már tényleg bizonyítaniuk kell, hogy nemcsak ezt kommunikálják, valóban fejlődnek, lendületben vannak.

190620 FraGP időtábla2

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak