Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo: Egy büntetés rendben van – na de kettő?!

Ricciardo: Egy büntetés rendben van – na de kettő?!

Racefans, Autosport
Az egyik franciaországi büntetését még el tudja fogadni Daniel Ricciardo, ám a másikat túlzásnak vélte, és igazságtalan ítéletet emleget.

A hetedik helyen ért célba a Francia Nagydíjon Daniel Ricciardo, ám végül mégis pont nélkül maradt. Ennek oka, hogy az utolsó körös összecsapásaiért két 5 másodperces időbüntetéssel is sújtották, ami a végelszámolásnál a 11. pozícióba sorolta vissza. Az első büntetését azért kapta, mert Lando Norris külső íves kifékezésekor elhagyta a pályát, majd visszatérte után a McLaren kénytelen volt a bukótérbe menekülni. A második Kimi Räikkönen megelőzéséért járt: őt egy egyenes szakaszon, de a pályát négy kerékkel elhagyva, a bukótérben előzte meg.

Az ausztrál már a büntetés után jelezte, semmit sem bánt meg, Ausztriában pedig azt is egyértelművé tette, hogy nem ért egyet az FIA döntésével, pontosabban azzal, hogy két büntetéssel sújtották. „A kettőt túlzónak érzem. Ha kapok egyet, azt megértem, hogy miért, hiszen máskülönben azt kérdeznék, mi értelme a szabályoknak. Függetlenül attól, hogy érzem, felpezsdítette a versenyt, őszintén szólva egyre számítani lehetett. Na de kettőre? Ezzel kikerültem a pontzónából, ezért szerintem túl szigorú volt. Egy büntetéssel is a tizedik helyre csúsztam volna vissza, de kaphattam volna egy pontot, amiért próbálkoztam! Nincs bajom Pierre Gaslyval, de ő még csak nem is volt részese a csatánknak, mégis ellopott egy pontot. Szerintem ez nem jogos. De mindegy, már túl vagyok rajta.”

A renault-s elárulta, a Räikkönen elleni manőverét érezte büntethetőnek, a dupla büntetés alapját pedig (tudniillik hogy két külön esetként vizsgálta a pályaelhagyásokat az FIA) vitatta. „Tudom, hogy letértem a pályáról valamikor, ez nem vitatható, de én egy esetként kezeltem volna, nem két különállóként. A Landóval történttel nem értek egyet, mert ott mindketten lelassultunk, és nem hinném, hogy előnyre tettem volna szert vele szemben.”

Motorsport kozvetitesek OsztrakGP

„De a pálya sem segít. Ha kavicságyat tennének oda, vagy valamit, akkor automatikusan meggátolnák, hogy oda menjünk. Szerintem akkor is próbálkoztam volna, ha kavics lett volna ott, de talán azonnal megkaptam volna érte a büntetést, anélkül hogy azt a futam után kelljen kiosztani… Ezért sem vagyok híve az ilyen nyitott pályáknak.”

Kimi Räikkönen nagyjából egyetértett a hétszeres futamgyőztessel, és határesetnek tartotta a Norrisszal történteket, de egyértelműnek az ő megelőzéséért járó büntetést. „Az első egy kicsit a határon volt. Letért, visszajött, de nem futott nagyon szélesre. A másodiknál tudtam, hogy valahol ott a pálya határa. Főleg az egyenesben egyértelmű, a kanyarokban néha nehéz megmondani, hogy ez jó vagy sem. De tudtam, hogy ha jobbra akar menni, akkor igen, lesz neki elég hely, de azt is tudtam, hogy vannak a szabályok, amik tiltják ezt, így utólag történhet valami, ha odamegy. Kiment. Ha fal lett volna ott, akkor nem előzött volna meg, ilyen egyszerű. Ismerjük a szabályokat, és talán nem rájuk gondolunk versenyzés közben, de ő döntést hozott, és tudhatta: ha megelőz ott, annak talán utólag lesz következménye.”

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak