Musorujsag
Élő Eredmények

Csalódtak a Renault versenyzői – hiányzik a csapat önbizalma?

Csalódtak a Renault versenyzői – hiányzik a csapat önbizalma?

Auto Motor und Sport, Autosport, Motorsport-Magazin, Sky Sports
A hazai versenyt megelőző optimizmus már rég a múlté, a Renault mindkét versenyzője elvétett célokról és alulteljesítésről beszél. Daniel Ricciardo szerint a csapat önbizalomhiánya is probléma. Hogyan tovább?

Ment a fogadkozás a Renault-nál a sikeres Kanadai Nagydíj után. Daniel Ricciardóék akkor éppen a szezonjuk legjobb versenyén voltak túl, a 6-7. helyet szerezték meg, autójuk pedig a középmezőny legjobbjának bizonyult, hála annak, hogy a két futammal korábban bevetett új motorjuk megbízhatóságát helyre tették, s azt így maximális teljesítményen használhatták. Akkor nagy várakozással tekintettek hazai futamuk, a Francia Nagydíj elébe, mivel átfogó aerodinamikai újításokkal készültek, melyektől több tizedes javulást a helyzetük megerősítését, az élcsapatokra történő fölzárkózást várták.

Azóta tudjuk, hiába. A fejlesztések legfeljebb a felét hozták a jósolt előrelépésnek, a csapat pedig a francia hétvége óta mindössze 11 pontot szerzett, és csak távolabb került az év végére célul tűzött konstruktőri 4. helytől. A McLaren előnye már 43 pont, ami a középmezőny mércéjével mérve nem kicsi lemaradás. Ráadásul közöttük még ott van a hockenheimi dobogóval nagyot kaszáló Toro Rosso is. Szintén bosszantó lehet a sárgák számára, hogy egyetlen motorpartnerük múlja felül őket, ami a karosszériájuk hiányosságaira és a csapatuk nem túl hatékony fejlesztési munkájára hívja föl a figyelmet.

A Kanadát követő bizakodás már köddé is vált, a két versenyző a Magyar Nagydíj után  kimondottan kritikusan nyilatkozott a csapat eddigi teljesítményéről, elismerve, hogy alulmúlták a várakozásaikat.

Keményebben szokás szerint Nico Hülkenberg fogalmazott. „Nyilvánvalóan elmaradtunk a várakozásainktól és céljainktól. Föl kell tennünk magunknak pár súlyos kérdést, és ki kell vizsgálnunk pár dolgot házon belül” – jelentette ki a csapatnál harmadik szezonját futó német. „Több volt a hullámvölgy, mint a fénypont. Ez az egész azon múlik, hogyan járunk el, hogy hol voltunk az elmúlt tizennyolc hónapban, és mire jutottunk az autónkkal, mit csináltunk, és miért nem volt azoknak nagy hatásuk. Egyszerűen föl kell tennünk a kérdést, a jövőben hogyan járjunk el, és biztosítanunk kell, hogy a fejlesztéseink valóban előrelépést hozzanak. Nem állhatunk itt mosolyogva, és nem mondhatjuk, hogy minden jó. Gyári csapatként komoly céljaink és ambícióink vannak, és idén ezeket nem igazán sikerült elérnünk.”

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Elégedetlenségét van mire alapoznia, hiszen már évek óta figyeli, milyen a Renault hatékonysága a fejlesztési versenyben, és csalódottan látja, hogy nincs előrelépés e téren. Ahogy az autójukkal sem tudtak igazán előrelépni, hiszen 2017 óta meglévő gyenge pontját, a leszorítóerő mértékének közepes tempójú, elnyújtott kanyarokban tapasztalt ingadozását a mostani modellel sem tudták megszüntetni.

Daniel Ricciardo még új a csapatnál, és év eleje óta ő nyilatkozik pozitívabban a helyzetükről. Ebben tudatosság is van: kezdettől fogva célja, hogy vezére legyen Enstone-nak, és megteremtse a megfelelő hangulatot, kamatoztatva a Red Bull-os tapasztalatait is. Azt azonban ő sem tagadja, hogy ennél jobb kezdésre számított. „Nem állítom, hogy az eredmények megfelelnek a várakozásaimnak, mert nyilvánvalóan többet vártam ennél. De tudtam, hogy ez nem lesz ilyen könnyű. A kanadai időmérő edzésre visszatekintve azt mondanám, az első futamok várakozásait felülmúltuk, de több versenyen, mint az ausztriai, meg inkább elmaradtunk a várakozásoktól. Féltávnál kimondhatjuk: jobbnak kell lennünk ennél. Ha szeretnénk dobogós helyezéseket célba venni 2020-ra, akkor nagyobb ugrásokat kell tennünk a második félévben. Eddig nagyjából félig tudtuk teljesíteni az elvártakat, de a szezon második felében gyakrabban kellene. Több top hatos helyezésre lesz szükség.”

Ha egy csapat nem elég magabiztos…

Ricciardo korábban azt nyilatkozta, a McLarené idén az a csomag, amilyet a Renault remélt magának: stabilan a középmezőny élén vannak vele, jól fejlesztik, kihozzák belőle, amit lehet. Az ő autójuk versenyképessége ezzel szemben túlságosan pályafüggő, a fejlesztése akadozik, és korábban olyan sok műszaki gondjuk is volt, hogy a Haast leszámítva mindenkinél kevesebb versenykilométert teljesítettek az eddigi 12 hétvégén.

„Szerintem egy kicsit mindenki többet hozott ki a csomagjából, mint mi” – vélekedett Ricciardo, kiemelve, problémájuk nem csak műszaki jellegű. „Még mindig hiszem, hogy minden eszközünk megvan, és az autó is alattunk van ahhoz, hogy elérjük a kívánt eredményeket, amiket most a McLaren ér el. Ők több pályából tudják kihozni a maximumot, mint mi, de amikor jól indítunk egy hétvégét, általában mi is ott vagyunk. Szóval kicsit jobbnak kell lennünk a kezdéskor, és magabiztosabbnak kell lennünk.”

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Hogy mire utalt ezzel, azt a Magyar Nagydíj időmérő edzése mutatta meg. A Q1 legvégén Ricciardo Sergio Pérezen akadt fönn, és tolakodásuk miatt nem tudott továbbjutást érő időt autózni. Az ausztrál szerint ez is az önbizalomhiány következménye volt. „Nem lenne szükségünk ennyire későre hagyni a kört. Kell legyen annyi önbizalmunk, hogy tudjuk, elég jó az autónk ehhez. Fenn kéne tartani a csapat magabiztosságát, mert szerintem vagyunk elég jók.”

„Az érkezéseimkor azt tapasztaltam, hogy mivel már régen nyert, a csapatnak hiányzik az önbizalma. Nem kell arrogánsnak lenni, a csapatnak egyszerűen szüksége van bizonyos fokú magabiztosságra és büszkeségre, mert ilyen szempontból még nincs a Red Bull szintjén. Okkal persze. De próbáljuk visszanyerni ezt.”

Hülkenberg szerint is lenne min javítani ilyen szempontból. „Nem rossz a hangulat, csak reagálnunk kell, és pár dolgon változtatnunk, hogy a jövőben jobbak lehessünk.”

Még egy átfogó fejlesztési csomag 2019-ben

Ami a jövőt illeti, a Renault most mindenekelőtt egy erősebb második félévben bízik. Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint az eddigi tapasztalatok alapján már nem bízhatnak kisebb fejlesztési lépésekben, valami átfogó és súllyal bíró változtatásra lesz szükségük. Ricciardo nem adná még fel a 2019-es céljuk elérését sem. „Szerintem képesek vagyunk rá. A szünet után egy darabig nem lesz igazán nagy fejlesztésünk, de pár újdonságunk igen. A franciaországi fejlesztések nem voltak olyan jelentősek, így a legközelebbi csomagunktól azt várjuk, hogy az legyen.”

A Renault új motorja a hírek szerint 10-15 lóerős előrelépést hozhat. Már Spában bevethető lesz, ám van rá esély, hogy csak Monzában építik az autókba, hiszen a büntetésekkel is kalkulálniuk kell. A McLarennel szemben ez viszont sokat nem fog érni, hiszen az új erőforrást Woking is meg fogja kapni, így a sárgáknak aerodinamikai téren is fontos lesz javulniuk. Ahogy Ricciardo is mondta, az új csomagjukra viszont még várniuk kell: csak négy-öt versennyel a szezonzáró előtt fogják bevetni.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Az új elemek már jó ideje a szélcsatornában vannak, ám az átalakítás jelentős lesz, hiszen az oldaldobozokat, az oldalsó légterelőket, a szárnyakat és az autó hátulját is úgy módosítják, hogy azzal lehetőleg megszűnjön a hosszú kanyarokban, az első kerekek elfordulásakor tapasztalt teljesítményingadozás. Ezzel már félig a jobb 2020-as szezonnak készítik elő a terepet. A szabályok állandóságát kihasználva új megoldásaik tesztelése az új autójukra is hatással lesz.

Ricciardo tudja, továbbra is a türelem a kulcsszó a Renault-nál – még akkor is, ha 2019 esetleg nem úgy zárul, ahogyan elképzelték. „Szó sincs arról, hogy magam alatt vagyok. Azt gondoltam, jobbak leszünk ennél, de tudtam, hogy idő kell ehhez. Ha a mostani helyünkön maradunk év végéig, akkor viszont az eredmény rosszabb lesz, mint amit vártunk” – ismerte el a hétszeres futamgyőztes.

Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak