Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Közel 20 millió jegyigénylés érkezett a 2020-as Eb-re

MTI
Rekordnak számító 19,3 millió jegyigénylés érkezett az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) a 2020-as kontinensviadal első értékesítési szakaszában.
 

Az UEFA hétfői közlése szerint az eddigi csúcsot 11 millióval a 2016-os torna tartotta.

A június 12. és július 12. közötti időszakban 1,5 millió belépőt tettek elérhetővé a szurkolóknak. A legtöbb igénylés – 1,9 millió – a londoni döntőre érkezett, a római nyitómeccset pedig 540 ezren szeretnék a helyszínen megtekinteni.

Az európai szövetség kiemelte, hogy a legnagyobb érdeklődést a helyi drukkerek részéről Szentpéterváron tapasztalták, az ottani három csoportmérkőzésre és egy negyeddöntőre az igénylők 81 százaléka orosz volt.

Az Európa 12 városában, köztük Budapesten sorra kerülő torna mérkőzéseit jövő június 12. és július 12. között rendezik, a magyar fővárosban három csoporttalálkozóra és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A belépők értékesítésének következő szakaszát decemberben indítják, miután november 30-án megtartják az Eb 24 csapatos csoportkörének sorsolását. Ennek során egymillió jegyet kínálnak eladásra a résztvevő országok számára.