Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Az UEFA kisorsolta az Eb-jegyeket

MLSZ
Az előzetesen ígértnél korábban sorsolta ki az UEFA a 2020-as Európa-bajnokság az első körben piacra dobott jegyeket. Kedden e-mailen értesítette az érintetteket, hogy sikerrel járt-e a jelentkezésük.
 

Az MLSZ tájékoztatása szerint a mintegy 1,5 millió jegyre több mint 19 millió igénylés érkezett a szövetség oldalán, a sokszoros túljelentkezés eredményeként az igénylők jelentős hányada sajnálkozó üzenetet kapott. Azonban számukra sincs veszve minden, hiszen jövő nyárig további jegyek is elérhetőek lesznek – igaz, már sokkal kisebb számban, mint a most véget ért első fázisban.

A szerencsés, kisorsolt jegyigénylőknek augusztus 18-ig kell kifizetniük jegyeik árát az UEFA tájékoztató e-mailjében megjelölt módon, ugyanazon a felületen, amelyen korábban a jegyeket igényelték. Akik ezt a határidőig nem teszik meg, azok elveszítik jegyeiket.

A ki nem fizetett jegyek a Fans First programba kerülnek át, ahol azok a szurkolók vásárolhatják majd meg őket, akik a mostani sorsoláson nem jártak szerencsével. A program további részleteiről az UEFA a későbbiekben küld tájékoztatást, így érdemes a regisztrációkor megadott e-mail fiókot rendszeresen ellenőrizni.

2019. decemberében a kontinenstornára kijutott nemzetek szurkolói számára további jegyek válnak elérhetővé, de ezúttal is sokkal alacsonyabb számban, mint az a mostani fázisban történt. Amennyiben egy csapat a Nemzetek Ligája rájátszásából kvalifikálja magát a 2020-as Európa-bajnokságra, akkor szurkolói 2020. áprilisában tudnak majd jegyet váltani.

Azoknak a szurkolóknak, akik jegyhez jutottak és azt/azokat augusztus 18-ig ki is fizetik, de mégsem tudnak részt venni a mérkőzésen, lehetőségük lesz a jegyeiket újra értékesíteni az UEFA hivatalos platformján ugyanazért az árért, amennyiért megvették azokat. Ekkor tehát újabb belépőket lehet majd megvásárolni. Ezen fázis részleteiről 2020. tavaszán ad majd tájékoztatást az UEFA.