Musorujsag
Élő Eredmények

Lengyelország a biztos kieső a hoki vb-n

MTI
A magyar együttesnek még maradt esélye a feljutásra, ehhez le kell győzni a briteket, az olaszoknak pedig a szlovénokat.
Fotó: EPA/Balazs Czagany HUNGARY OUT

A lengyel válogatott zárta az utolsó, kieső helyen a budapesti divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságot, miután a szombati zárónapon 6-1-re kikapott a kazah együttestől, amely így versenyben maradt a feljutásért.

A záróforduló előtt biztos volt, hogy a lengyelek nem juthatnak fel – emellett csak az éllovas britek bennmaradása volt egyértelmű -, ám a kiesés veszélye mindkét együttes felett ott lebegett, s a kazahoknak sikerük esetén esélyük volt a feljutásra is.

A mintegy négyszáz lengyel szurkoló hangos bíztatása mellett vágtak neki a csapatok a mérkőzésnek, amelyen  kedvenceik aktívabban kezdték. A kazahok büntetőből szerezhettek volna vezetést, ám Przemyslaw Odrobny hárította Alihan Aszetov kísérletét. Fél perccel később azonban Roman Sztarcsenko lövésével már ő sem tudott mit kezdeni. A kazah válogatott a góltól lendületet kapott, veszélyesebben játszott – 14-9-re a kapura lövéseket is megnyerte az első harmadban -, s bő egy perccel később növelte előnyét.

A második játékrészben egy kazah „fórt” követően már 3-0-s eredményt láthatott a nagykivetítőn a Papp László Budapest Sportaréna 1505 fős közönsége. A lengyelek gyorsan kozmetikáztak az eredményen, majd ebben a húsz percben 14 alkalommal veszélyeztettek, míg a kazahok csak ötször. Mégis utóbbiak zárták emberelőnyös góllal a harmadot a mesterhármast elérő Sztarcsenko révén. Ezzel eldöntötték a mérkőzést és lényegében a lengyelek sorsát is, akik vereségükkel biztosan kiestek.

A záró játékrészben a lengyeleknél ennek tudatában a cserekapus, John Murray védett, így az ötödik kazah gólnál már őt mattolták. A nézőtéren is csendesen csordogált az utolsó húsz perc, a lengyel drukkerek elhalkultak, csupán mintegy kéttucatnyian daloltak tovább – a hajrában a lengyel himnusz is felhangzott -, s a maroknyi kazah szurkoló is csendben figyelt. A nagy különbség miatt a végjátékban már a csapatok sem erőltették a támadásokat. Ennek fényében némileg váratlan volt, amikor a lengyel Krystian Dziubinski bottal szándékosan hasba ütötte az egyik kazah játékost, ezért ötperces kiállítást és végleges büntetést kapott. A hajrában a kazahok öt a három ellen támadhattak, s az utolsó percben éltek is a lehetőséggel, újra Sztarcsenko talált be.

A vb első két helyezettje feljut a 16 csapatos elitbe, az utolsóként záró lengyel együttes pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.

Eredmény, 5. (utolsó) forduló:
Kazahsztán-Lengyelország 6-1 (2-0, 2-1, 2-0)
gólszerző: Sztarcsenko (13., 25., 40., 60.), Akolzin (14.), Kucsin (47.), illetve Zapala (28.)
Szlovénia-Olaszország 16.00
Magyarország – Nagy-Britannia 19.30

További tartalmak