Musorujsag
Élő Eredmények

Anorexiába hajszolja a glória a versenyzőket?

Anorexiába hajszolja a glória a versenyzőket?

Auto Motor und Sport, Motorsport
Nagyobb lesz a jövő évben bevezetett glória tömege, mint amennyivel az autók minimumtömegét növelik. A magasabb versenyzők komoly hátrányba kerülhetnek.

Egyelőre több a baj a fejvédővel, mint amennyi pozitívumot lehet említeni vele kapcsolatban. Lewis Hamilton és kollégái csütörtökön nem titkolták, nem tetszik nekik, hogy az újítás elcsúfítja az autókat. Ugyanezen okból a szurkolók sincsenek oda a glóriáért, miközben a mérnököket inkább a kivitelezés és a hatás problémája aggasztja.

Pénteken több csapat is tesztelte a bukókeretet, többen mérő műszereket is elhelyeztek autóikon, hogy megvizsgálhassák, milyen hatást gyakorol az aerodinamikára. Csütörtökön eközben kerékcseréket gyakoroltak vele, melynek során kiderült, a versenyző nemigen látja a feje fölé nyúló lámpát, így a kiállásoknál várhatóan új jelzéssel kell majd útjára engedni őket 2018-tól. Ez a rajtnál is probléma lehet még.

De egy másik nehézség is a figyelem középpontjába került. Valtteri Bottas csütörtökön az autóból való menekülést gyakorolta a glóriával. Jövőre az eddigi 5 helyett már 7 másodpercük lesz elhagyni a pilótafülkét, ám a jelek szerint lesz mit gyakorolni. A finn az Auto Motor und Sport beszámolója szerint elsőre bizonytalan volt, egyáltalán hová tegye a kezét kiszállás közben, és a tesztet végül 9,59 másodperc alatt sikerült teljesítenie, azaz hogy nem sikerült…

A Williams fehér glóriája (Fotó: XPB) A Williams fehér glóriája (Fotó: XPB)

E problémák azonban eltörpülnek egy másik mellett, amely már nemcsak a mérnököket, de egyes versenyzőket is kezd aggasztani. A glória súlyáról van szó. Az eszköz kötelezővé tétele miatt az FIA 734 kilogrammra emelte a versenyautók minimális tömegét. Ez 6 kilogrammos változást jelent 2017-hez képest. Csakhogy a szövetség azt is előírja, milyen erőhatásokat kell bírnia a glóriának, és a Force India számításai szerint az ehhez szükséges rögzítések és megerősítések összességében plusz 14 kilogrammot jelentenek.

Az autókat persze évről évre ott könnyítik, ahol tudják, hogy ballasztsúlyokat használhassanak, ám az ilyen mértékű növekedés nem lesz könnyen kompenzálható, és ez hátrányt jelenthet egy versenyző számára, ha nehezebb a riválisánál. Ezzel visszatérhet a 2014-ben már gondot okozó súlyprobléma és a versenyzők kényszerű fogyókúrája.

„Tisztában vagyunk ezzel, beszélünk róla” – nyilatkozta a magasabb versenyzők közé tartozó Nico Hülkenberg. „Ez egy politikai kérdés, hiszen a csapatoknak kell megegyezniük a tömeg módosításáról, de egyesek nem akarják. Én, aki a magasságom miatt nehezebb vagyok, biztosan bűnhődni fogok. A csapat már mondta is nekem, hogy problémánk lesz a túlsúllyal, és arra kértek, diétázzak. Nemet mondtam.”

A túlzott fogyókúrának korábban is voltak már hátulütői, Adrian Sutil és Jean-Éric Vergne is volt már rosszul verseny után, csak mert a súlycsökkentés érdekében nem táplálkozott vagy ivott eleget.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

„Az én autóm már így is eléggé a határon van. Nem nyom többet, mint kellene, de ha jön a glória, az gond lesz” – állapította meg Romain Grosjean. „Meg kell szabadulnom egy csontomtól! Már most túl sovány vagyok, és több kilót nyomnék, ha lenne választásom. Vannak viszont javaslatok, amelyek a jövőben megoldhatják e problémát.”

Hülkenberg szerint a helyzet csak újabb bizonyíték arra, hogy hiba bevezetni a glóriát. A Renault versenyzője kezdettől fogva ellenzője annak. „Nem hinném, hogy a glória túl sokáig életképes lesz az F1-ben. Szerintem rá fognak jönni, hogy nincs rá szükség” – vélekedett.

Megoldásra viszont addig is szükség lenne, és a mérnökök ezen dolgoznak. Andy Green, a Force India technikai igazgatója rámutatott, nemcsak a tömeghatár tartása miatt probléma a glória, hanem azért is, mert teljesen átrendezheti az autó egyensúlyát, megemelheti annak tömegközéppontját. „Választhatsz: vagy elveszed a ballasztsúlyt, és elfogadod, hogy hat-nyolc kilóval a határ fölött leszel, vagy megváltoztatod az autód felépítését” – vázolta a lehetőségeket.

Emellett kiemelte, a terheléses tesztek is fognak még gondot okozni. „Elképesztő erőhatásról van szó, amely majdnem tönkreteszi a glóriát. Nagyon aggódunk miatta, és minden csapat aggódik.”

Egyre közelebb kerülünk a glória rendszeres használatához, ám úgy fest, az aggályokból és kételyekből csak nem lesz kevesebb…

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak