Musorujsag
Élő Eredmények

Új gumik: mi változik és mi marad 2018-ban?

Új gumik: mi változik és mi marad 2018-ban?

Sky Sports
Miért kell még több gumitípus? És hogyan működnek a gumiszabályok jövőre? A sok szurkolóban megfogalmazódó kérdésekre a Pirelli főnöke válaszolt, aki azt is elárulta, az új szuperkemény gumitípust nem is tervezik használni versenyeken.

A csapatok kétnapos abu-dzabi tesztjének legfőbb célja a 2018-as gumikkal való ismerkedés. A Pirelli a múlt hétvégén jelentette be, hogy ötről hétre bővítette gumiflottáját a következő évre, és ezzel máris alaposan összezavart pár embert. Az olasz beszállító az eddigi keverékeken túl két újabb típust fejlesztett ki a skála két végére, melyeket hiperlágy és szuperkemény abroncsoknak nevezett el.

Ezt látva joggal merülhet fel a kérdés, miért nem egyszerűsítették inkább a rendszert ahelyett, hogy tovább növelik a változók számát, s bonyolítják azt, ahogy az is fölvetődhet, mi változik ezen újdonságok kapcsán. A helyzetet Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója igyekezett tisztázni a Sky Sportsnak adott interjúban.

Lesz-e változás a rendszerben?

A szakember mindenekelőtt arra hívta föl a figyelmet, hogy a gumikra vonatkozó szabályok a típusok számának növelése ellenére nem módosul, így ezen a téren nincs milyen újdonságot megtanulni. „Ne feledjük, hogy továbbra is csak három gumit lehet használni egy hétvégén, tehát ez nem jelent további komplikációt. Mindössze arról van szó, hogy több gumitípusból válogathatunk, de a pályán ugyanannyi lesz elérhető.”

„Talán ez okozhatja a zavart. A sportszabályzat nem változik. Mi minden egyes versenyre kiválasztunk három keveréket. A rendszer ugyanaz, mint most. A csapatok tíz garnitúrát választhatnak a három típuson belül, mi pedig kiválasztunk két kötelező szettet a versenyre, valamint egy kötelezőt az időmérőre.”

Nem lehetne egyszerűbb neveket?

Sokakban fölvetődött, miért van szükség hét különböző guminévre, s miért kell a végtelenségig fokozni a lágy különböző változatait, ha úgyis minden helyszínen csak három gumit használnak. Ez alapján akár minden hétvégén nevezhetnék lágynak, közepesnek és keménynek az egyes gumikat, még ha azok keveréküket tekintve el is térnek helyszínenként.

„Igen, használhatnánk e három nevet is, de azzal nem a megfelelő üzenetet közvetítenénk, hiszen valójában különböző keverékeket használunk a pálya kialakításától, az aszfalt minőségétől függően” – érvelt Isola.

Motor Racing - Formula One World Championship - Abu Dhabi Grand Prix - Preparation Day - Abu Dhabi, UAE

Elmondása szerint azonban nincs különösebb magyarázat a mostani választásukra a megszokáson kívül, és előrebocsátotta, ha erre van igény, ők szívesen módosítanak a neveken. „Ennek az az oka, hogy már kezdettől fogva különböző keverékeink és színjelzésünk van. A színekre azért volt szükség, hogy a nézők tudhassák, ki melyik keveréket használja. De meg is változtathatjuk a filozófiánkat, és használhatunk akár csak három nevet és színt is. Erről is beszéltünk már az FIA-val és a csapatokkal, de hiányoznak az ötletek arra vonatkozóan, hogyan tudatosítsuk, hogy Monacóban nem ugyanazokat a gumikat használjuk, amelyeket Silverstone-ban.”

Miért kell 7 gumitípus, ha idén is csak 4-et használtak?

A Pirelli évek óta panaszkodik, mennyire nehéz pár gumikeverékkel lefedni a versenynaptár egymástól nagyon különböző összes pályáját. Azért vezettek be több keveréket, hogy rugalmasabban alkalmazkodhassanak ehhez.

Csakhogy 2016-ban a kemény és a közepes gumijuk is olyan keményre sikerült, hogy a csapatok alig-alig használták őket, s lényegében 4 típus használatával teljesítették a szezont.

Erre reagálva a 2018-as gumikat sokkal puhábbra tervezték. „Egy lépéssel mentünk lejjebb a skálával, és a hiperlágy két fokkal lesz puhább a most használt legpuhább guminál” – árulta el Isola.

Mindez azt jelenti, hogy a jövő évi ultralágy is teljesen új keverék lesz, miközben a szuperkemény típus valójában megegyezik az idén félretett keménnyel.

Az olasz felhívta a figyelmet, utóbbi a keverék csupán vésztartalék. „Felejtsék el a szuperkeményet, mert az csak egy biztonsági gumi, szóval csak hat keverékünk lesz jövőre. Nem akarjuk használni a szuperkeményet, nem ez volt a célunk vele. Ez a típus csak arra van, hogy ha valamilyen oknál fogva rosszul mértük volna fel a jövő évi autók teljesítményét, legyen egy biztonsági megoldásunk, amelyhez nyúlhatunk.”

Mindez azt jelenti, hogy 2018-ban hiába áll rendelkezésre 7 gumitípus, valójában csak 6-ot fognak versenyen is használni, és egy csak tartalékként szolgál.

Pirelli-gumik a Ferrarinál (Fotó: XPB) Pirelli-gumik a Ferrarinál (Fotó: XPB)

Milyen hatása lesz a változásoknak?

Isola kiemelte, a gumik puhábbá tételére és a skála bővítésére is azért került sor, hogy csökkentsék az idén jellemzővé váló egy kiállásos versenyek számát. De van egy másik céljuk is. „Nemcsak a több kerékcsere, az eltérő taktikák is a célok között szerepelnek. A cél, hogy három, az adott pályára alkalmas gumink legyen, amellyel növelhető a taktikai változatosság. Valaki csak egy kiállást fog választani, más kettőt, mindenki eldöntheti.”

„Sokan mondták, túl konzervatívak voltunk idén, mert sok egy kiállásos versenyünk volt, melyek unalmasak. Mi szeretnénk valóban javítani a show-t. Tavaly a csapatoktól kapott adatok alapján alkottuk meg a mostani gumikat, mert az teszteken használt öszvérautók nem voltak reprezentatívak. Emiatt valóban konzervatívabbak voltunk, de legalább megmutathattuk, hogy kevéssé kopó gumikat is tudunk gyártani. Jövőre viszont kevésbé leszünk konzervatívak.”

Nincs ez túlbonyolítva?

Hét gumitípus, hat használható, de csak három valóban használt keverék; különböző karakterű papucsok; korai választási kényszer – a gumiszabályok minden szinten összetettek, nehezen átláthatók, és ez nem feltétlenül teszi vonzóbbá a Forma–1-et az egyszerűen csak versenyre vágyó rajongók körében.

Bár úgy tűnhet, a Pirelli elkanyarodott a szurkolók érdekeitől, Isola rámutatott, valójában éppen az ő megfelelőbb kiszolgálásukra való törekvés tette ennyire komplexszé a rendszert. „Igaza van azoknak, akik szerint ez túl bonyolult” – ismerte el ő maga is. „De ez a szabály, ilyen az egész rendszer. A csapatoknak vissza kell adniuk a gumikat a szabadedzéseken, mert ha nincs így, a csapatok nem köröznek.”

„Ez furcsa, de ez nem a mi döntésünk, ilyen a Forma–1. Spórolnak a gumikkal, a fékekkel, a motorral, mindennel az időmérőre és a versenyre. Ugyanez igaz az esőgumikra is. Sok vita volt erről, és próbálunk is megoldást találni a csapatokkal és az FIA-val erre. Szeretnénk jobbá tenni a versenyeket. Most van hat gumink, sok színünk, de biztosra veszem, hogy jövőre hamar megszokjuk ezeket.”

Borítókép: A 2018-as Pirelli-gumik (Fotó: XPB)

További tartalmak