Musorujsag
Élő Eredmények

Új karriert épít Button

Új karriert épít Button

Autosport
Új állást talált Jenson Button: 2018-ban teljes versenyszezont fog teljesíteni Japánban.

A Forma–1-ből 2016 végén visszavonuló brit idén egyéves pihenőjét töltötte. Csak Fernando Alonso helyetteseként teljesített egy versenyt az F1-es Monacói Nagydíjon, majd Japánban állt rajthoz a Super GT-sorozat szuzukai hétvégéjén, ám egyetlen csapathoz sem kötelezte el magát. Azt viszont már a japán futamát követően előrebocsátotta, 2018-ban ismét teljes évadot szeretne futni, és most az is eldőlt, hogy erre utóbbi kategóriában kerül sor.

2009 bajnoka a Honda évzáró motegi rendezvényén erősítette meg, hogy a következő évnek az április 7-én rajtoló Super GT-bajnokság tagjaként vág neki, mégpedig a japán gyártó egyik csapatának színeiben. „A Hondával fogok versenyezni, szerződésem van velük a Super GT-ben 2018-ra. Erről már álmodoztam pár éve, imádom ezt a sorozatot. Idén egyszer versenyeztem ott Szuzukában, és ez nagyon izgatottá tett. Várom már az új szezont, sok tesztelésre lesz szükségem ahhoz, hogy hozzászokjak az autóhoz, de remélem, hogy a csomagunkon is sikerül javítani, így versenyképesek leszünk” – nyilatkozta a McLaren korábbi versenyzője, aki év végén hivatalosan is elbúcsúzott a wokingi F1-es csapattól, hiszen jövőre helyette már Lando Norris lesz az istálló tartalékversenyzője.

A Honda a Nissan és a Lexus ellenfelének számít a Super GT-ben, idén mindkét gyártóval szemben alulmaradt a bajnokságban. Több csapat számára is biztosítanak autót, arról egyelőre nincs hír, Button melyik tagja lesz jövőre. A szuzukai 1000 kilométeres versenyen a Mugen-istállóval versenyzett.

Borítókép: Jenson Button (Fotó: XPB)

További tartalmak