Hivatalos: 2018-ban változnak a motorbüntetések szabályai

Módosított a motorcserékért járó büntetések rendszerén az FIA, így 2018-tól (valamelyest) egyszerűsödik a rendszer.

A Honda emberei dolgoznak Fernando Alonso autóján (Fotó: XPB)

Szerdán Párizsban ülésezett az FIA Motorsport Világtanács, mely többek között a Forma–1 jövő évi technikai és sportszabályzatát is ratifikálta. Az egyik legjelentősebb változtatást a motorcserékre vonatkozó szabályon hajtották végre. Idén sokan háborogtak a paddockban amiatt, hogy az év második felében a sok csere miatt rengeteg büntetést kiosztottak, mely szinte követhetetlenné tette a rajtrács kialakulását.


Erre reagálva a szövetség most közölte, a jövőben maximum 15 rajthelyes büntetés lesz kapható, ami a két új (pl. az első és második darab 5. egység) vagy három régi (pl. a második, harmadik és negyedik darab 5. egység) részegység használata esetén kapható büntetésnek felel meg. Ennél magasabb büntetés esetén a versenyzőt már nem rajthelyek szerint sorolják hátrébb, hanem egyszerűen a mezőny végére kerül. Több büntetés esetében a csere időpontja szerint rangsorolnak, a korábban cserélő a kedvezményezett.


Mindez azt is jelenti, hogy a jövőben több esetben megéri majd a teljes hajtóegységet kicserélni, hiszen hiába járna érte akár 35 rajthely, ha korábban hajtják végre a cserét, a büntetett úgy is sorstársa elől rajtolhat, ha annál mondjuk csak 20 rajthelynek megfelelő cserét hajtottak végre.


Hogy a rendszer ezzel leegyszerűsödött-e, az megítélés kérdése, ám a probléma gyökerére aligha jelent megoldást. 2018-ban már csak 3 hajtóegységet lehet büntetlenül használni, ami továbbra is aggaszt egyes résztvevőket. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke hiába próbálta elérni a legutóbbi ülésükön, hogy a 21 futamos naptár miatt tartsanak ki az évi 4 erőforrás mellett, a Ferrari vétója miatt erre nem került sor. A brit szerint ennek könnyen lehet az az eredménye, hogy jövőre motorbüntetések döntik el a bajnoki küzdelmet, az újabb év végi káosz pedig szerinte garantált.




Fotó: XPB Fotó: XPB


A Motorsport Világtanács emellett több korrekciót is végrehajtott még szabályzatán. Ezeket egyelőre nem részletezték, pontos leírásukat a végleges technikai és sportszabályzatuk tartalmazza majd, amit még nem tettek közzé. Eszerint:


– módosítottak a rajtprocedúra és a biztonsági autó szabályain


–úgy változtattak az egyes hétvégék időbeosztásán, hogy az nagyobb rugalmasságot engedjen a szervezőknek (például az Austinban látott programváltozásra)


–változott a korábbi autók használatára vonatkozó szabály: tesztelni csak az FIA 1-es és 1T licence birtokában lévő pályákon lehet velük, míg a bemutatókon maximum 50 kilométer erejéig, bemutatógumikon a két évnél nem régebbi autók is használhatók lesznek


–az FIA mostantól részletesen meghatározza, milyen olaj használata engedélyezett a motorokban, és úgy módosítja szabályait, hogy elejét vegye az olajégetés trükkjének


–mostantól külön minimális tömeghatára lesz az akkumulátoroknak, melynek méreteit is meghatározzák. Eddig csak a teljes erőforrásnál adtak meg tömeghatárt.


–a glória bevezetése miatt módosítják a visszapillantó tükrök, valamint a fedélzeti kamerák elhelyezését. Utóbbi téren már tudható, hogy a glória elé egy golflabda méretű 360 fokos kamera kerül.


A Motorsport Világtanács szerdán a 2018-as F1-es versenynaptárát is hivatalossá tette. Ennek részleteiről itt olvashatnak.