Musorujsag
Élő Eredmények

Közös motor az F1-ben és Le Mans-ban?

Közös motor az F1-ben és Le Mans-ban?

Auto Motor und Sport
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt megfontolandónak tartja a világmotor ötletének átgondolását, vagyis azt az elképzelést, melynek értelmében a jövőben ugyanaz a motor a Forma–1 és a hosszútávú sportautó-világbajnokságba (WEC) is használható lenne.

Az ötlet, miszerint több a szövetség által felügyelt versenysorozat is használhatná ugyanazt a motort, nem számít újkeltűnek, hiszen az FIA korábbi elnöke, Max Mosley is előhozakodott már vele 2009-es (kényszerű) távozása előtt. Később a 2014-es szabályokkal kapcsolatos tárgyalásokkor is felvetődött, akkor azonban ismét lesöpörték az asztalról.

Az FIA jelenlegi vezetője, Jean Todt úgy érzi, most hogy egyre több szó esik a 2020 utáni motorformuláról, ismét esély nyílhat a javaslat megvitatására, adott esetben életbe léptetésére. Az elképzelés, amivel a francia szakember előállt csak részben egyezik Mosley víziójával, Todt ugyanis – nyilatkozata alapján – csak két, világbajnoki rangú sorozatban tenne próbát az úgynevezett világmotorral, ami a költségek csökkentését és a szériák közötti átjárhatóságot is segítené.

Jean Todt (Fotó: XPB) Jean Todt (Fotó: XPB)

„Jelenleg minden kategória esetében különböző erőforrásokkal rendelkezünk” – kezdte az Auto Motor und Sportnak nyilatkozó szakember. „Ennek azonban nem kell feltétlenül így lennie. A Forma–1 és a hosszútávú sportautó-világbajnokság követelményei hasonlóak” – utalt arra, hogy óriási különbségek már most sincsenek a két motorformula között.

„Egy modern F1-es motornak nagyjából 5000 kilométert kell kibírnia, ami körülbelül megegyezik a Le Mans-i 24 órás távjával. Ha egyfajta motorkoncepció lenne, az vonzó lehetne az új gyártók számára. Ebben az esetben a Forma–1-es csapatok is átmehetnének Le Mans-ba a saját istállóikkal, vagy akár fordítva is működhetne a dolog” – vázolta fel az átjárhatóság ötletét, ami kétségtelenül jót tenne mindkét szériának, hiszen jelenleg egyik sincs elárasztva motorkészítőkkel.

Ami az esetleges érdeklődőket illeti, a Forma–1-es szerepvállalás kapcsán mostanában legtöbbször az Aston Martin és a Porsche neve merül fel a szaksajtóban. A németek egyébként nemrég intettek búcsút a WEC-nek, V6-os csúcsmotorjukat viszont továbbra is fejlesztik. Arról viszont egyelőre meglehetősen ködösen nyilatkoznak, pontosan mit terveznek ezzel az egységgel…

A Porsche LMP1-es autója (Fotó: XPB) A Porsche LMP1-es autója (Fotó: XPB)
Borítókép: A Mexikói Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak