Musorujsag
Élő Eredmények

Webber a Hírességek Csarnokában

Webber a Hírességek Csarnokában

F1i
Komoly megtiszteltetésben lesz része a Red Bull korábbi versenyzőjének, Mark Webbernek, 2018 márciusában ugyanis beiktatják az ausztrál Hírességek Csarnokába. Szintén a jövőjével kapcsolatos hír, hogy a következő szezontól hazája F1-es futamának szolgálatába áll.

Webber 2002 és 2013 között versenyzett a királykategóriában, ahol ez alatt az idő alatt 9 futamgyőzelmet, 42 dobogós helyezést és 13 rajtelsőséget szerzett, valamint 19 alkalommal futotta meg a leggyorsabb kört. Legnagyobb sikere a bajnoki bronzérem volt (ezt háromszor kapta meg), a hosszútávú sportautó-világbajnokságban (WEC) viszont a csúcsra is felért.

Végleg 2016 végén hagyott fel a versenyzéssel, a motorsportok világától viszont továbbra sem távolodott el, hiszen szakértőként rendre felbukkan a Channel 4 F1-es közvetítéseiben. A következő három évben ezen felül az Ausztrál Nagydíj szervezőinek munkáját is segítni majd, nemrég ugyanis csatlakozott a lebonyolításért felelős társaság igazgatótanácsához, ahol abban bíznak, tapasztalatainak köszönhetően új nézőpontokkal gazdagítja majd munkájukat.

Mark Webber, Brendon Hartley és Timo Bernhard (Fotó: xpbimages.com) Mark Webber, Brendon Hartley és Timo Bernhard (Fotó: xpbimages.com)

A 2018-as verseny azonban nemcsak azért lesz különleges számára, mert először vehet részt egy hétvégén „hivatalos személyként”, hanem azért is, mert komoly megtiszteltetésben lesz része az F1 vendégeskedése alatt. Jövő márciusban ugyanis őt is beiktatják az ausztrál versenyzők számára fenntartott Hírességek Csarnokába, ami 2016-os fennállása óta olyan nevekkel gazdagodott, mint Sir Jack Brabham, Alan Jones, Peter Brock, Dick Johnson, Casey Stoner vagy Mick Doohan.

A csarnok elnöke – az FIA versenybírájaként is dolgozó – Gary Connelly a beiktatás kapcsán elmondta, Webber eredményeinek és kivételes pályafutásának köszönhetően bőven rászolgált arra, hogy felvegyék a legendák közé. „Mark remek nagykövete volt a sportnak és az országnak is hosszú éveken keresztül. Megérdemel egy helyet a legnagyobbak között. Szóval örömmel köszöntjük őt” – mondta.

A Minardi, a Jaguar, a Williams és a Red Bull korábbi versenyzője természetesen megtisztelve érzi magát. „Nagyon-nagyon különleges, hogy ilyen nevekhez csatlakozhatok. Teljesen egyértelmű, hogy ezt a listát igazi hősök alkotják. Szerencsés vagyok. Európába mehettem versenyezni és elég sokat ki tudtam hozni a lehetőségeimből. Nagyszerű emberek vettek körül, akik nélkül nem lehettem volna sikeres. Nyilvánvaló, hogy nagyon jó érzés ilyen elismerésben részesülni. A pályafutásom 99 százaléka a tengerentúlon zajlott, de büszke vagyok rá, hogy elismerik. Megtisztelő” – nyilatkozta.

Mark Webber Lewis Hamiltonnal a dobogón (Fotó: xpbimages.com) Mark Webber Lewis Hamiltonnal a dobogón (Fotó: xpbimages.com)
Borítókép: Mark Webber (Fotó: Charniaux / XPB Images)

További tartalmak